Szerdán agyonlőtték az egyik legnagyobb egészségbiztosítási cég vezetőjét New Yorkban

Előre megtervezett akció lehetett az egészségbiztosítási cég vezetőjének meggyilkolása.

Agyonlőtték New York város manhattani negyedében az Amerikai Egyesült Államok – és egyben a világ – egyik legnagyobb egészségbiztosítási cégének vezetőjét, Brian Thompsont. A New York Times tudósítása szerint a UnitedHealthCare-t 2021 óta vezető 50 éves férfi belehalt a sérüléseibe.

Brian Thompson szakállasan, rövid, barna hajjal, fekete felsőben, kék ingben, a kamerába nézve mosolyog.

Brian Thompson, a UnitedHealthCare meggyilkolt vezérigazgatója

A cégvezért a merénylet után Mount Sinai West nevű kórházba szállították.

A férfi kritikus állapotban került az intézménybe, azonban ott belehalt a sérüléseibe.

Brian Thompson-gyilkosság: leszámolás áldozata lehetett a cégvezér

Az elkövető egyes szemtanúk szerint gyalogosan, míg mások közlése alapján kerékpárral menekült el a helyszínről. A gyilkost egyelőre nem találták meg, de a hatóságok közlése szerint addig keresik, amíg a horgukra nem akad.

A rendőrség azt közölte, előre kitervelt támadás áldozata lehetett Thompson. A vezérigazgató éppen cégének éves konferenciájára érkezett az USA legnagyobb városába. A cégvezér előbb ért a szállodájához, és a gyilkos már azt is tudhatta, melyik ajtón léphet be az áldozata az épületbe.

Valódi Hírek