Botrány: Leszavazta az összeomló igazságszolgáltatás megmentésére irányuló DK-s javaslatot a Fidesz

Még csak kérdezni sem lehet a minisztert: nem lesz rendkívüli bizottsági ülés a DK kezdeményezése ellenére.

Ismét leszavazta

a Fidesz az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságában a DK követelését, hogy rendkívüli ülést tartson a magyar igazságszolgáltatás összeomlással fenyegető, válságos helyzete miatt. A hírt Sebián-Petrovszki László, a parlament érintett bizottságának DK-s alelnöke adta hírül lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Miért tartja szükségesnek a DK a rendkívüli bizottsági ülés összehívását?

Idén ősszel sorjáznak a hírek az ügyészség politikai irányításáról, illetve a bírói fizetésemelésért cserébe megkövetelt, reformnak hazudott politikai befolyásszerzés miatt. Emiatt több száz bíró és igazságügyi alkalmazott tiltakozik. Emellett lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke, valamint a Fővárosi Törvényszék egyik bírója is. Ő az, aki szerint

az igazságszolgáltatás már régóta nem független, sőt: megszűnt létezni

– hívta fel a figyelmet a DK országgyűlési képviselője.

A Demokratikus Koalíció szerint hamarosan teljesen a Fidesz politikai befolyása alá kerülhet a magyar igazságszolgáltatás. Ezzel mindhárom hatalmi ág – a törvényhozás, a bíráskodás és a végrehajtó hatalom –

betagozódik az Orbán-rendszerbe.

Ezzel pedig megnyílik a baloldali ellenzék elleni újabb és újabb koncepciós perek lehetősége, mint amelyet Varju László, Újpest DK-s országgyűlési képviselője ellen is indítottak. Mi, szociáldemokraták azonban nem fogjuk feladni, és folytatjuk a küzdelmet az Orbán-rendszer ellen a bíróságokon is

– jegyezte meg Sebián-Petrovszki László.

Valódi Hírek