Gulyás Gergely azt állítja: 1200 kistelepülésen kezdett gyarapodni a népesség.
Gulyás Gergely szerint a magyar kormány soha nem nyújtott még ekkora segítséget
Mintegy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése a magyar falu programnak is köszönhetően. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter éves meghallgatásán közölte az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságával annak szerdai budapesti ülésén.
Gulyás Gergely emlékeztetett: az elmúlt három évet meghatározta az Ukrajnában dúló háború. Magyarországra komoly humanitárius feladat hárult. A magyar kormány a háború kezdete óta az Ukrajnából menekülők megsegítésére már mintegy 100 milliárd forintot fordított – állította Gulyás.
Elmondta, év végére várhatóan meghaladja a 1,5 milliót a menekültek száma. Ma 50–60 ezer kárpátaljai magyar menekült élhet itt, továbbá több tízezer ukrán nemzetiségű állampolgár. Ideiglenes tartózkodási engedélyből 241 ezret állítottak ki, a segítségpontokon 673 ezren jelentkeztek – jelentette ki.
Úgy folytatta a kormányzati propagandát: Magyarország története legnagyobb humanitárius segítségnyújtását szervezte meg. Elmondása szerint a menekültek részére biztosítják a szociális és egészségügyi ellátást, munkavállalást, több mint ötezer ukrán gyermeknek az oktatást.
Gulyás Gergely a falvak népességrobbanásával dicsekedett
Elmondta azt is, hogy folytatódik a
„hiánypótló és rendkívül sikeres” (?!) magyar falu program.
Ennek keretében az elmúlt öt évben szinte valamennyi 5000 fős lakosságszám alatti település kapott már támogatást.
Gulyás Gergely azt állítja: 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése. Ezt semmivel nem bizonyította, azonban elmondása szerint mindehhez hozzájárutak a kormányzati program. A falusi csok, a kistelepüléseket célzó infrastrukturális fejlesztések, civil támogatások is nagyban segítettek – dicsekedett.
Az ellenzék felkérdezte Gulyás Gergely minisztert a bizottsági ülésen
A DK-s Sebián-Petrovszki László a magyar falu program forrásainak elosztási módját bírálta. Szavai szerint
a kormány tipikusan a Fideszhez közel álló polgármestereket, civil szervezeteket segíti,
akik például luxusautókat vesznek a támogatásból.
Nehezményezte azt is, hogy a kormány beleszólni készül az igazságszolgáltatás függetlenségébe, illetve hogy a Hungaroring fejlesztésére a rezsivédelmi alapból is csoportosítottak át forrásokat. Érdeklődött továbbá a kibervédelem megerősítéséről, illetve a választási törvény esetleges további módosításáról is.
Szabó Szabolcs, a Momentum politikusa arról kérdezett, támogatni fogja-e a kormány a kárpátaljai magyar menekültek visszaköltözését. Emellett arról is érdeklődött, milyen tervei vannak a kormánynak a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban.
Gulyás Gergely a falvak céljára szánt források elosztása kapcsán magyarázkodott
Gulyás Gergely válaszában kiemelte: a legjobb rendszernél sem zárhatók ki a szabálytalanságok, a magyar falu programban azonban közel állnak (?) ehhez.
Elmondása szerint a program keretében az elmúlt öt évben több mint 1200 falubuszt vásároltak összesen 18 milliárd forintos támogatásból. Falusiinfrastruktúra-fejlesztésre 381 milliárd forintot költött a kormány, továbbá 2806 falusi bolt részesült összesen több mint 7,5 milliárd forint támogatásban.
A kistelepülésekre vezető utakból 4000 kilométer út újult meg az elmúlt években, a falusi csok pedig 50 százalékkal emelkedik januártól – közölte.
A Hungaroring felújításáról szólva azt mondta, annak nincs köze a rezsivédelmi alaphoz.
Elmondta azt is: a bíróságokon jelentős béremelést szeretne végrehajtani a kormány. A tervezett reformok pedig nem érintik a bírói függetlenséget, azokat az Országos Bírói Tanács is megszavazta. A valóság azonban az, hogy az OBT-n belül akkora konfliktus alakult ki, hogy még annak elnöke is lemondott.
A hekkertámadásokkal kapcsolatban a honvédelmi miniszter az illetékes bizottság zárt ülésén ad tájékoztatást – jelezte Gulyás. Elmondta azt is, a választási törvényben nem várható további változás.
(MTI korrigálva/Nyugati Fény)