Orbán Balázs plágium vádja miatt került bajba, most azonban fordulat jött az ügyében.
Rácz András szerint plágium található Orbán Balázs dolgozatában
Több ízben beszámoltunk Orbán Balázs plágiumbotrányáról. Mint ismert, Rácz András több cikken keresztül vizsgálta a miniszterelnök politikai igazgatójának ELTE-n védett doktori disszertációját.
Az Oroszország-szakértő több Facebook-bejegyzésben fejtette ki, szerinte mely pontokon mond ellent Orbán doktori munkája a tudományos elveknek. Megállapította, hogy a politikus – aki ráadásul a fideszes káderképző Mathias Corvinus Collegium legnagyobb befolyású vezetője – több oldalon keresztül hivatkozás nélkül használta fel egy korábbi, kollégájával közös munkáját. Ez a tudományos elvek alapján plágiumnak, azaz lopásnak számít.
Orbán Balázs kedden végül – a nagy nyilvánosság előtt – megvédte doktori dolgozatát, ráadásul jeles értékeléssel. A miniszterelnök politikai igazgatója saját bevallása szerint is megkönnyebbült.
Orbán Balázs bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:
„Élőben tudósított doktori eljárás és sikeres védés – ilyet sem látni minden nap!
Köszönöm mindenkinek a támogató és gratuláló üzeneteket. Köszönöm az egyetemnek a korrekt eljárást. És köszönöm szépen Kukorelli István tanár úrnak a 15 évnyi közös munkát!
Tudományos kérdésekben a tudomány képviselői jogosultak dönteni. Politikai alapú megkülönböztetésnek, diszkriminációnak és ezek miatti gáncsoskodásnak az egyetemen nincs helye.
Köszönöm annak a saját számításaim szerint megközelítőleg száz egyetemi kollégának, kutatónak, oktatónak, aki részt vett a doktori eljárásban, illetve véleményt nyilvánított az egész évben zajló doktori eljárás során.
Egy biztos: a parlamenti jog és a képviselői mandátum szabadsága sosem volt még ilyen felkapott téma. 😎 ”
(Orbán Balázs/Facebook)