Hajtóvadászatot indítottak a TV2 sztárja ellen

Elmenekült az országból.

Romániába menekült a TV2 botrányhős táncosa

A TV2-n futó Dancing with the Stars egykori sztárjának

hirtelen el kellett hagynia Magyarországot.

A rendőrség eljárást indított Andrei Mangra ellen

Andrei Mangra karrierje pillanatok alatt omlott össze, miután nyilvánosságra kerültek a táncos botrányos ügyei. Korábban mi is megírtuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megerősítette: súlyos testi sértés kísérlete és kábítószerfogyasztás gyanúja miatt indítottak eljárást Andrei Mangra és két társa ellen.

Andrei Mangra a Budapest belvárosában lévő, Kossuth Lajos utcai lakásában tartott hajnalban egy szűk körű házibulit. Erre egyszer csak betoppant a táncos volt barátja is – ebből kezdődött a konfliktus.

Félt Magyarországon maradni

A BRFK közlése szerint egy kés is előkerült az összetűzés során, amire lakossági bejelentés miatt érkeztek ki a rendőrök. Itt négy férfit igazoltattak, közülük kettőnek sérülése is volt, őket a mentők látták el. A Dancing with the Stars első évadában Mangra Gabriela Spanic partnereként tűnt fel, a második szériában Tóth Andival győzött a műsorban. A harmadik évadban Rubint Rékával szerepelt, idén pedig Szabó Zsófival lépett a parkettre a műsorban.

Az incidenst követően a táncosnak nyoma veszett, majd közös megegyezéssel távozott a műsorból és visszaköltözött szülővárosába, Nagyváradra. A Tényeknek azt nyilatkozta, fél a műsorban szerepelni és abban a lakásban élni, ahol az erőszakos cselekmény történt.

Úgy tudni, régi problémák állhatnak az ügy hátterében. Mangra lelki nehézségekkel küzdhetett, ez pedig karrierjére is hatással volt. A csatorna több alkalommal is munkát adott neki, még annak ellenére is, hogy Farm VIP-ból is ki kellett zárni hasonló jellegű esetek miatt.

Nagy bajba kerülhetett

Úgy tudni, Mangra anyagi gondokkal is kénytelen volt szembenézni.

„Sokaktól kért kölcsön, és akadtak páran, akik adtak is neki, mert

látták, hogy tényleg bajban van, ezért szerettek volna segíteni rajta”

– nyilatkozta egy informátor, aki elmondta, igyekezett törleszteni adósságait, azonban továbbra is jelentős tartozásokat halmozott fel.

Andrei Mangra súlyos fenyegetéseket kapott

Mangra ugyan Nagyváradra menekült, de problémái azóta sem rendeződtek. Több fenyegető kommentben is fegyelmeztették, hogy hitelezői bármikor megtalálhatják.

„Hiába mentél el Romániába, ne aggódj, ott is megtalálunk!”

– írták egy fenyegető hangvételű hozzászólásban.

A táncos botrányai után a TV2 közölte, hogy már nem terveznek vele, azonban továbbra is rejtély, hogy miként alakul a táncos sorsa, vajon sikerül-e rendeznie zűrös ügyeit.

(blikk.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Súlyos botrány: Kés és drog is lehetett a TV2 sztárjánál, amikor a rendőrség közbelépett

Valódi Hírek