Sorra adja el a cégeit Tasnádi László, a vagyona köddé válik.
Egymás után adja el közbeszerzésekkel hizlalt cégeit Pintér Sándor III/II-es volt államtitkára. Mint kiderült,
már nem Tasnádi László a tulajdonosa
az állami és fővárosi közbeszerzéseken is taroló vagyonvédelmi cégnek sem – írta meg az mfor.hu.
Már nem Tasnádi László a cégek tulajdonosa, de mi lesz a vagyonával?
Az Opten céginformációs adatbázis szerint az ország belügyminiszterének korábbi rendészeti államtitkára már nem tulajdonosa az ESG Holding Zrt. nevű őrző–védő cégnek sem. Ennek már Fischer József az egyedüli tulajdonosa, aki eddig csak 20 százalékban birtokolt részesedést, ám korábban vezérigazgatóként ő is szép summát akaszthatott le a vállalkozásban. A váltás november 28-án történt meg, addig Tasnádi László a BLK Corporation Kft. nevű társaságán keresztül birtokolta a céget.
Még a hvg.hu szellőztette meg két hete, hogy a 71 éves Tasnádi László a visszavonulását tervezgeti. Tasnádi életrajzából kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben részben a rendőrségnél dolgozott, de már az első Orbán-kormány idején is kiemelt szerepet kapott az adóhivatal bűnügyi főigazgatójaként.
Később pedig – a szocialista kormányzás alatt – Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszternek a biztonsági cégénél, a Civil Zrt.-nél dolgozott. 2016-ban hagyta ott a rendészeti államtitkári posztot, először visszament a Civilhez, majd pedig bevásárolta magát a biztonsági cégekbe.
Fischer József vette át a holding irányítását
Tasnádi portfóliója szépen gyarapodott, egyik központi cége, a BLK Corporation Kft. 2023-ban mintegy 2,8 milliárd forinthoz jutott. Az elmúlt években Tasnádi ugyan megvált a vállalkozásainak többségétől, de még így is tucatnyi érdekeltség tartozik a cégbirodalmához. Azt írták, az ESG Holding tarolt a közbeszerzéseken: 2023-ban 7,1 milliárd forintos forgalom mellett 625,7 millió forintos profittal zártak, így
Fischer József egy jól bejáratott céget kaparintott meg.
Csányi Sándornak is jutott egy szelet a volt kém cégbirodalmából
Tasnádi László egy másik cégét azonban Csányi Sándor OTP-elnök vette meg. A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is engedélyezte, így Csányi Sándor és Nagy György, – aki Csányi régi kiemelt üzlettársa – megszerezték az A.B.Y.11 Kft.-t is. Ennek egyik végső tulajdonosa eddig Tasnádi László volt. Ez egy informatikai cég, amely májusban például megnyerte a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) tartozó Pénzmúzeum 800 millió forintos audiovizuális fejlesztésére kiírt közbeszerzését – írták.
„Természetesen” a Covid-járványon is busásan nyerészkedtek
A Covid-beszerzésekben is érintett Q-Tron Zrt. nevű tanácsadó cég is kikerült a volt III/II-es operatív tiszt portfóliójából. Emlékeztettek, Pintér volt államtitkárának cége szállította a Covid-teszteket a kórházaknak szép haszonnal. Felidézték, hatalmasat kaszált 2020-ban a Covid-teszteken a Steriflow Kft. is: a Pintér irányítása alatt álló
Országos Kórházi Főigazgatóság megrendelte, Tasnádi László pedig leszállította
azokat a gyorsteszteket, amelyek 2020-ban 1,788 milliárd forint bevételt hoztak a Steriflow Kft.-nek.
Kapcsolódó:
Most érkezett: Döbbenetes részleteket derítettek ki a Pegasus-ügyről
Milliárdos állami támogatást kapott a Pintér Sándorhoz köthető Hotel Lovasberény