Most tört ki a botrány: Az utolsó fillérig visszaveszi az elcsalt pénzt az Orbán-kormánytól az EU

Ez már az OLAF-nak is sok: az Orbán-kormány mindent visszaadhat ezután.

Az Európai Unió támogatta a magyar informatikusképzést, ám ezt a pénzt is sikerült „szabálytalanul” kifizetni – írta meg Hadházy Ákos független parlamenti képviselő csütörtökön.

Az OLAF vizsgálatot indított az Orbán-kormány által elsinkófált támogatás miatt

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Na ugye…

Újabb, általam bemutatott mocskos és szemtelen lopásról

állapította meg az OLAF vizsgálata, hogy igazam volt.

Most az informatikus képzések ürügyén ellopott milliárdokat kell visszafizetnie Magyarországnak.

Ezt jelenti ugyanis, amikor az Európai Csalás Elleni Hivatal »ajánlást tesz az Európai Bizottságnak, hogy tegyenek intézkedéseket a szabálytalanul kifizetett (értsd: ellopott) összegek finanszírozásból kizárása érdekében«.

Milliárdokat kell visszafizetnünk az EU-nak

Hogy pontosan mennyit kell visszafizetnünk, az nem derül ki a levélből, de az általam jelentett projekt két forrásból összesen 7 milliárdot kapott, ebből négymilliárdot érint a most lezárult vizsgálat.

A buli több szempontból volt vérlázító. A lényege az volt, hogy informatikusok oktatásával foglalkozó cégeknek MILLIÁRDOKAT FIZETTEK KI MÁR MEGLEVŐ TANANYAGOK »KIFEJLESZTÉSÉRE«.

Majd NÉGYSZER ANNYIÉRT OKTATTAK AZ EU-S PÉNZBŐL FIZETETT gyorstalpaló informatikus képzésen, MINT AZ UGYANOLYAN, de korábban is létező, A DIÁKOK ÁLTAL FIZETETT tanfolyamon.

Nem nehéz belátni, ha kevesebbet loptak volna el ebből (is), akkor annyival több alapszintű informatikusa lenne az országnak.

A megszokott ár négyszereséért hirdették

Szóval örülhetnék, hogy megint igazam volt, de természetesen nem örülök. Egyrészt az lenne a jó, ha ezeket a dolgokat mind csak kitaláltam volna, vagy egy rossz álom részei lennének.

Másrészt számtalanszor elmondtam az OLAF vizsgálatok korlátait: mivel ők nem emelhetnek vádat, az elkövetők nem fognak bíróság elé kerülni.

Ráadásul az OLAF vizsgálatok nyilvánossága is erősen korlátozott, így a korrupció ellenes fellépés egyik ágában sem hatékony – ettől az elkövetők nem félnek jobban sem a börtöntől, sem a nyilvánosságtól.

Mindazonáltal az OLAF inspektorainak tiszteletreméltó munkájának mégis van eredménye, hiszen ezek alapozzák meg szakmailag a Magyarországnak járó EU-s források felfüggesztését.

Magyarországnak pedig – bárki bármit is mond – az a leghatározottabb érdeke, hogy mindaddig ne érkezzenek a pénzek, ameddig szabadon el lehet ezeket lopni!

A most elkaszált projekt részletei, bizonyítékai >>ITT<<.”

(Hadházy Ákos/Facebook)

Valódi Hírek