Ismét interjút adott az orosz állami hírügynökségnek.
Szijjártó: az amerikai kormány politikai bosszút indított Magyarország ellen
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter élesen bírálta a nyugati politikát, valamint azokat a döntéseket is kritizálta, amelyek szerinte az orosz–ukrán háború eszkalációjához vezethetnek. A magyar külügyminiszter úgy tartja, Donald Trump lesz az, aki majd megmenti a világot, ugyanakkor közölte, hogy „az Egyesült Államok szankciói
politikai bosszúként gyengítik Magyarország energiabiztonságát és szuverén külpolitikáját”.
Szijjártó szokás szerint a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek sírta el bánatát, de beszélt Putyinéknak Magyarország „geopolitikai stratégiájáról” is.
„Trump hivatalba lépésétől kezdve a béke lehetősége nagyobb lesz, mint valaha. Azonban aggodalomra ad okot, hogy a demokrata adminisztráció és a háborúpárti nyugati politikusok vajon nem hoznak-e olyan döntéseket január 20-a előtt, amelyek megnehezítik vagy ellehetetlenítik a gyors békefolyamatot”
– fogalmazott.
Szijjártó Péter úgy gondolja, a nagy hatótávolságú rakéták oroszországi bevetésére vonatkozó engedélyek és az ukrán sorkatonaság alsó korhatárának csökkentése olyan lépések, amelyek „felesleges eszkalációhoz vezethetnek”.
Szijjártó Péter közölte: még él az ajánlat
„A magyar kormány korábban is felajánlotta, hogy szívesen házigazdája lenne az orosz–ukrán béketárgyalásoknak, ám eddig nem érkezett pozitív visszajelzés”
– magyarázta az orosz hírügynökségnek.
„Ez az ajánlat máig érvényben van, ha valaki élni szeretne vele, bármikor megteheti”
– jelentette ki, majd figyelmeztetett is arra, hogy az európai békefenntartók ukrajnai bevetésének kérdése csak a tűzszünet megkötése után válhat relevánssá.
„Az első lépés a tűzszünet, majd a béketárgyalások, és csak ezek után lehet komoly véleményt alkotni a békefenntartó missziókról”
– rögzítette a dolgok menetét a magyar külügyminiszter.
Bosszúhadjáratot indítottak Magyarország ellen?
Szijjártó az interjú során kitért az amerikai szankciók hatásaira is. Mint ismert, az Egyesült Államok megvonta Magyarországtól a Gazprombankkal folytatott tranzakciókra vonatkozó mentességet, amely korábban lehetővé tette a paksi atomerőmű bővítésének finanszírozását.
„Ez egy politikai bosszú”
– állította. Azt mondta, a döntés szándékosan veszélyezteti Közép- és Délkelet-Európa energiabiztonságát, és célja, hogy gyengítse Magyarország Oroszországgal folytatott energetikai kapcsolatait.
„Nem tudják elfogadni, hogy Magyarország szuverén, patrióta politikát folytat, amely szembemegy a liberális fősodorral”
– vonyította.
Szijjártó Péter azt is rögzítette az oroszoknak, hogy „Magyarország a nemzeti érdekeit helyezi előtérbe„, és „a konfliktusok további elmélyítése helyett a békére és stabilitásra törekszik”.
„Mindeközben a kormány kiemelt célja, hogy biztosítsa az energiabiztonságot, és fenntartsa a gazdasági stabilitást a rendkívül kedvezőtlen geopolitikai helyzetben is”
– mondta még.