A karácsonyi vásárokon fognak razziázni.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
A TEK közleménye szerint a jelenlétet a németországi Magdeburgban történt gázolásos esemény indokolja. Közölték, hogy a reagálási idő csökkentése, valamint az emberek biztonságérzetének fenntartása miatt
a TEK munkatársai a vásárok helyszínén, illetve közelében tartózkodnak.
A nagy látogatottságú események minden esetben kiemelt biztonsági intézkedéseket igényelnek, amelyek azonban nem feltétlenül láthatóak. A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban tölthessék az ünnepeket – írták.
Közlésük szerint a terrorfenyegetettséget tekintve Magyarországon továbbra is a 3-as (közepes) terrorfokozat van érvényben, és továbbra sem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek a fokozat módosítására adnának okot.
(MTI nyomán)