Mi lesz az utasokkal? Botrányosan reagált a HÉV vezetője a DK-s képviselő kezdeményezésére

A MÁV-HÉV vezetője nem volt hajlandó fogadni Arató Gergely DK-s képviselőt.

Több százezer utas kárvallottja a tétlenségnek. Pál László, a MÁV-HÉV új vezérigazgatója mégsem volt hajlandó válaszolni az ezzel kapcsolatos közérdekű kérdésekre Arató Gergelynek, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőjének. Az elmúlt hetek ugyanis arról szóltak, hogy ritkítani akarják a HÉV-járatokat, mert nincs elég szerelvény.

Új szerelvények kellenek, Rogán tárcájából bőven telik rá

A képviselő megkérdezte volna a vezérigazgatót, hogy miért Desiro motorvonatokat hoznak a MÁV-HÉV járataira. Ugyanis ezek kis darabszámban állnak rendelkezésre, ráadásul a szerelvények egyharmada a használaton kívül van és más MÁV-vonalakon is szükség van ezekre a szerelvényekre. Ezek a vonatok egyébiránt
nem is alkalmasak a HÉV-vonalakon történő közlekedésre
– foglalta össze a képviselő.
Vezérigazgatóként Pál Lászlónak a kormánynál kellene követelnie

legalább 20-25 szerelvény beszerzését,

mert csak így lehetne biztosítani a megfelelő és biztonságos üzemet.

A probléma több százezer embert érint naponta, ők az elszenvedői a járatkimaradásoknak és ritkításoknak, annak, hogy rövidebb szerelvények közlekednek, így még nagyobb a zsúfoltság – emelte ki a politikus.

Azt is egyeztette volna a vezérigazgatóval, hogy a DK kezdeményezte, Rogán Antal minisztériumától 200 milliárd forintot csoportosítsanak át azért, hogy azonnal be lehessen szerezni a szükséges HÉV-szerelvényeket. A vezérigazgató felelőssége, hogy működjön a rendszer, és hogy megfelelő tájékoztatást adjon.

Arató Gergely kérése visszapattant az új HÉV-vezérnél

„Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy a MÁV-HÉV vezetése csütörtökön nem volt hajlandó nekem tájékoztatást adni,

ebbe nem fogok belenyugodni.

Tovább fogom erőltetni a találkozót és, hogy sor kerüljön a tájékoztatásra, mert a választóknak joguk van tudni, hogy egy állami szolgáltatás hogyan működik”

– jelentette ki a képviselő, hozzátéve: el fogja érni, hogy meg is kapják ezt az információt.

Videó:

(Arató Gergely/Facebook)

Káosz és járatritkítások a HÉV-nél

Megírtuk, hogy Lázár János hiába tagadta le, mégis kiderült, hogy az Orbán-kormány tényleg a HÉV drasztikus járatritkítására készül. Úgy tűnik, Orbánék továbbra sem találtak megoldást a kieső járatok pótlására, hiába fog januártól még több szerelvény kiesni. Így pedig veszélybe került a HÉV működése.

A DK szerint a helyzeten az sem segít, hogy bár a Siemens Desiro dízelvonatokat be tudnák vetni a HÉV-járművek helyett, a 38 százalékuk működésképtelen, és a tesztelésükkor több hiba is fellépett. Elmondta, hogy az állam működésképtelenségének nem lehetnek az ingázók a kárvallottjai, ezért az Orbán-kormánynak sürgősen cselekednie kell, hogy megoldja a problémát.

A Demokratikus Koalíció lépett az ügyben, határozati javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé, hogy a kormány azonnal indítsa újra a 23 új HÉV-szerelvény beszerzését.

(Kiemelt fotó: Arató Gergely Facebook-oldala)

Valódi Hírek