Váratlan fordulat: A Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke súlyos információkat kapott a felrobbant Hezbollah-csipogókról

Volt, aki nem kérdezhetett.

A parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága csütörtökön összeült a Hezbollah-vezetőknél és aktivistáknál felrobbant csipogók ügyében, a DK kezdeményezése nyomán. Vadai Ágnest ennek ellenére

nem engedték be a fideszes képviselők a bizottság ülésére.

A bizottság elnöke a közösségi médiában tájékoztatott

Később, a bizottság elnöke Sas Zoltán a Facebookon az elhangzottakból több információt is megosztott.

A jobbikos politikus közösségi oldalán többek között azt írta:

„a csipogókat nem Magyarországon gyártották, a termékek soha nem is jártak hazánkban. A csipogók értékesítésében Magyarországon és Bulgáriában bejegyzett cégek működtek közre. Ezek a cégek kizárólag közvetítő szerepet töltöttek be, feltehetően azért, hogy leplezzék a valódi eredetet.”

Összegzése szerint az eszközök feltehetőleg

Tajvan–Hongkong–Libanon útvonalon jutottak el a felhasználókhoz.

Külön kiemelte bejegyzésében, hogy állítólag a

„a nemzetbiztonsági bizottságon kapott információk alapján Magyarországnak és a magyar titkosszolgálatnak nem volt köze az eseményekhez.”

Arról is tájékoztatott, hogy az üggyel kapcsolatban az Alkotmányvédelmi Hivatal további vizsgálatokat folytat a társszerveivel és a nemzetközi partnereivel közösen.

Az elnök ezt írta a közösségi oldalán

Változtatás nélkül közöljük, amit Sas Zoltán, a bizottság elnöke közölt a Facebook-oldalán:

„➡ Konkrét információkat kaptam a Libanonban szeptember 17-én és 18-án felrobbant személyi hívókkal kapcsolatos ügyben.

➡ Ahogy kértem, a polgári titkosszolgálatok elkészítették a bizottsági ülésre azokat a tájékoztatókat, amelyek a csipogók kérdése körül felvetődtek.

➡ A nemzetbiztonsági bizottság szeptember 26-i, soron következő ülésén elhangzottakból a nyilvánossággal is megosztható információk a következők:

↘ A csipogók gyártása, beszerzése értékesítése mögött egy több céget is tartalmazó hálózat állt.

↘ A csipogókat nem Magyarországon gyártották, a termékek soha nem is jártak hazánkban.

↘ A csipogók értékesítésében Magyarországon és Bulgáriában bejegyzett cégek működtek közre. Ezek a cégek kizárólag közvetítő szerepet töltöttek be, feltehetően azért, hogy leplezzék a valódi eredetet.

↘ A csipogók feltehetőleg a Tajvan-Hongkong-Libanon útvonalon jutottak el a felhasználókhoz.

↘ A nemzetbiztonsági bizottságon kapott információk alapján Magyarországnak és a magyar titkosszolgálatnak nem volt köze az eseményekhez.

↘ Az üggyel kapcsolatban az Alkotmányvédelmi Hivatal további vizsgálatokat folytat a társszerveivel és a nemzetközi partnereivel közösen.

↘ A ​kérdésemre azt az információ​t is megkaptam, hogy nem merültek fel olyan kockázati tényezők, amely​ek alapján emelni kellene Magyarország terrorfenyegetettségi szintjét.”

Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottság a DK kezdeményezésére

Megírtuk, hogy a csipogók ügyében Vadai Ágnes kezdeményezte a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását, amely meg is történt, ám a képviselőt nem engedték be az ülésre. Így

nem tehette fel az ország biztonsága szempontjából fontos kérdéseit sem az illetékes hatóságoknak, sem az állami szerveknek.

Pedig az országgyűlési bizottságnak a kormány működésének valódi ellenőrzését kellene ellátnia, főleg ennyire fontos biztonsági ügyekben.

Vadai így többek között azt sem tudhatta meg, hogyan garantálja a kormány Magyarország biztonságát a Hezbollah-csipogók ügyében, ugyanis hazánk szempontjából súlyos biztonsági kockázatokat rejt, hogy magyar cég is érintett a Hezbollah-bázison felrobbant eszközökkel kapcsolatban.

A képviselő nem tudja,

mitől fél igazán a kormány: a tényektől, a kérdéseitől vagy az igazság ismertetésétől.

Vadai Ágnes kíváncsi lett volna, hogy mióta van titkos együttműködés a magyar kormány és a jelenlegi izraeli kabinet között.

„Talán azóta, hogy újságírókat és ellenzéki képviselőket is megfigyeltek a Pegasus-kémszoftverrel?”

– vetette fel.

Ugyan a jelenlévő fideszes bizottsági tagok nem engedték, hogy Vadai részt vegyen az ülésen,

a nemzetbiztonsági vezetők és az érintett államtitkár felajánlották a segítségüket.

„Úgy tűnik, ők érzik a felelősségüket Magyarország biztonságának szavatolásában”

– mondta, majd megjegyezte: rövidesen időpontot egyeztet velük.

Több ezer csipogó robbant Libanonban

A korábbi értesülések arról szóltak, hogy Hongkongon keresztül juthattak el Tajvanból Libanonba a csipogók. A Telex azt írta, hogy a magyar cég, amely a hírekben felbukkant, csak a

pénz átutalásában vett részt.

A több ezer csipogó libanoni és szíriai Hezbollah-tagokhoz került, a robbanások következtében pedig sokan meghaltak, köztük egy gyerek is. Több ezren megsebesültek.

A portál úgy tudja, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal már meghallgatta az érintett magyar cég, a BAC Consulting Kft. ügyvezetőjét. A magyar–olasz kettős állampolgárságú Cristiana Bársony-Arcidiaconó számlákat és szerződéseket is adott át a hatóságoknak.

A nő állítólag azt mondta, hogy a Norta Global Ltd. – egy bolgár cég – adta le a megrendeléseket a tajvani Gold Apollo licence alatt forgalmazott csipogókra. A készülékeket Tajvanból Hongkongon keresztül szállították Libanonba.

A Norta Global Ltd. tulajdonosa egy norvég állampolgár, akit azóta nem találnak. Az értesülések szerint a bolgár hatóságok kiderítették, hogy a cég pénzt utalt át a BAC Consultingnak.

A portál szerint Cristiana Bársony-Arcidiacono azt mondta, hogy a megrendelést a Norta Global Ltd. adta le,

„ezért a BAC nem fizetett vámot és a személyhívók nem jártak Magyarországon. A kihallgatás adatai szerint a Norta Global több mint 1 millió eurót utalhatott át a budapesti cégnek 2023 márciusa és júniusa között, a BAC pedig ebben az időszakban több mint 717 ezer eurót küldött a tajvani Gold Apollónak, illetve 122 ezer dollárt az Apollo Systems Ltd-nek, 43 ezer dollárt e cég ügyvezetőjének”

foglalta össze a 24.hu.

Emellett 9 ezer eurót is utaltak egy hongkongi logisztikai cégnek.

A portál azt is megjegyezte, hogy ezek azt a korábbi feltételezést igazolhatják, hogy a BAC és a Norta Global is az izraeli titkosszolgálat által létrehozott fedőcég lehet, Bársony-Arcidiacono pedig valószínűsíthetően

stróman.

Kapcsolódó:

Botrány: Nem engedték be Vadai Ágnest a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére, de van egy csavar a sztori végén

Valódi Hírek