Betelt a pohár: A legnépszerűbb magyar hírességek szólaltak fel az Iványi Gáborért szervezett tüntetésen (+videó)

Több ezren tüntettek pénteken Iványi Gáborék mellett az adománygyűjtéssel egybekötött demonstráción Budapesten.

A magyar közélet számos ismert szereplője kiállt Iványi Gábor mellett a pénteki tüntetésen

Ismert közéleti szereplők, köztük Bálint András, Cserhalmi György, Für Anikó, Jordán Tamás – és sokan mások – is csatlakoztak a Blaha Lujza térre szervezett pénteki tüntetéshez, amelyet Iványi Gábor lelkész és az általa vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség intézményei elleni kormányzati nyomásgyakorlás miatt szerveztek a civilek.

Sokan voltak, de nem voltak elegen

A beszámolók szerint sokan részt vettek a tüntetésen, ugyanakkor többen is kevesellték a demonstrálók létszámát. A rendezvény kezdetén Iványi Gábor kiemelte: a civilek által szervezett megmozdulás egy szolidaritási tüntetés.

„Ennél sokkal, de sokkal többen kellene lennünk”

– jegyezték meg többen.

„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis”

– idézte egy felszólaló József Attila Két hexameter című versét.

Akadt olyan tüntető is, aki a „hátrányos helyzetű kisemberek és a földönfutók hősének” nevezte Iványi Gábor lelkészt.

„Az ellenzék politikusai cserben hagytak minket!”

– mondta Nagy Zsolt színész. A tömegben az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is jelen volt, aki igazságtalannak érezte a kritikát. A Népszavának azt nyilatkozta, mielőtt megszüntették volna, az ő kerületükben működött Iványiék egyik iskolája. Az ellenzéki vezetésű, szűkös anyagi lehetőségekkel rendelkező önkormányzat minden tőle telhetőt igyekezett megtenni az iskola működése érdekében, most a gyerekek elhelyezésében próbál segíteni – mondta a lapnak a politikus.

„Sára Botond, tükörbe tudsz nézni?”

– tették fel a tüntetők Orbán főispánjának címzett költői kérdésüket.

Bestiális eszközöket alkalmaz a magyar kormány Iványi Gáborék ellen

Mint ismert, Iványi Gábor intézményei – amelyek hátrányos helyzetű gyermekek, hajléktalanok és idősek ellátásával foglalkoznak – egyre nehezebb helyzetbe kerülnek Orbán Viktor kormányának intézkedések miatt.

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget

  • a magyar kormány megfosztotta egyházi státuszától,
  • forrásaikat megvonták,
  • intézményeik számláit inkasszózták,
  • és több iskolájukat is bezárták.

A bíróság ugyan jogvédelmet rendelt el az iskolák számára, azonban a fideszes főispán vezette kormányhivatal ezt figyelmen kívül hagyja. Iványi Gábort hatósági erőszak vádjával is fenyegetik, amit a kormányzati elnyomás újabb kegyetlen eszközeként lehet csak értelmezni.

(népszava.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Akcióban a főispán: Iványi Gáborék újabb iskoláinál kutakodik az Orbán-rezsim

FRISS: Orbánék lenyúlták Iványi Gábor egyik legnagyobb iskoláját

Lehullt a lepel: Súlyos dolgot titkolt el Orbán főispánja, amikor bezáratta Iványi Gáborék iskoláit

Óriási botrány: A kormány törölte a nyilvántartásból Iványi Gáborék szegedi iskoláját is

Valódi Hírek