Kiadta a végső figyelmeztetést a rendőrség: Súlyos hírt közöltek a lakossággal

A rendőrség riaszt az árvíz borzalmai miatt.

Az elmúlt héten óriási mennyiségű csapadék esett a környező országokban, hazánkban is több napon át tartott az esőzés. A Duna vízszintje óriásit emelkedett, az árhullám tetőzése pénteken és szombaton várható. Az árvíz szintje a 2013-as mértéket is meghaladhatja. Sorra önti el a Duna az ártéri területeket és az azon kívül épült ingatlanokat is.

A rendőrség fontos figyelmeztetést adott ki

„A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól. Vigyázzunk együtt az állagukra!

Járművel és gyalogosan egyaránt tilos azokat megközelíteni!

Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit”

figyelmeztettek honlapjukon.

Emellett arra kérnek mindenkit, hogy az árvízi védekezésben dolgozókat ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással. Ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem

saját testi épségüket is veszélyeztethetik

– írták.

A töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól. Járművel és gyalogosan egyaránt tilos azokat megközelíteni!

Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit.

Az árvíz elől menekülő vadak nyugalma és a saját biztonságuk érdekében azt kérik, hogy kerüljék a gátak, erdők környékét, lehetőség szerint a kutyájukat se arra sétáltassák. Túlélésüket azzal segíthetik, ha minél kevésbé zavarják jelenlétükkel az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési tevékenységét.

A lezárt területekre tilos bemenni és parkolni, mert ott vagy víz van, vagy hamarosan lehet. Ne hajtsanak át elárasztott úton, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert vagy károkat okozhat az autóban. Ráadásul

a víz alatt egyéb veszélyes tárgyak lehetnek, akár elmozdult csatornafedél is.

Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és akár egy szellő is könnyen kidöntheti azokat – foglalták össze a police.hu oldalon.

Kisoroszi víz alatt, nagy a baj Nagymaroson és Szentendrén is

Kisoroszi

„Ez az a pont, ami órákon belül lezárásra kerül, onnantól a település csak légi és vízi úton lesz megközelíthető”

mondta az Indexnek Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere.

Az egyetlen utat is elöntheti a víz, amely Tahitótfaluval köti össze a települést, így nem lesz a szárazföldön megközelíthető. A polgármester úgy számol, akár nyolc napig is eltarthat, amíg javul a helyzet. Addig is gondoskodtak a felkészülésről. Az alapellátást biztosítják, amely a visegrádi oldalra érkezik, onnan vízi úton áthozzák a készleteket. A tűzvédelem is megoldott, a településen van egy tűzoltóautó.
Az egészségügyi ellátást is megszervezték, állandó orvosi ügyelet működik. Ha szükséges, mentőhelikopterrel vagy vízi úton ki tudják szállítani a beteget a településről – mondta a lapnak a polgármester.

Nagymaros

Nagymarost nagy víz éri el, ott felkészültek a védekezésre mobilgáttal és homokzsákokkal is, ha túl nagy lenne az ár, még tudnak emelni a mobilgáton a lakosság védelmében. Emellett szivattyúk segítségével próbálják hatékonyabbá tenni a védekezést.

Szentendre

Komoly a baj Szentendrén is, ahol várhatóan szombaton fog tetőzni az árvíz. A városban már hétfő óta dolgoznak az önkéntesek, hogy megvédjék homokzsákokkal azokat a részeket, ahol nincs mobilgát.

Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere elmondta,

az árteret nem tudják megvédeni,

azonban a város többi pontja biztonságban lesz – írta az Index.

Lesz, aki az autójában alszik a következő napokban

Az önkéntesek között találkoztak a lap munkatársai Szentendre polgármesterével, Fülöp Zsolttal is, aki éppen homokzsákokat vitt a Postás strand elárasztott részén keresztül. A polgármester azt mondta:

„Nyugtával dicsérjük a napot, de az előkészületekkel jól állunk, van elég önkéntesünk, van elég homokzsákunk és van elég homokunk”.

Hozzátette, 50 katona érkezik hozzájuk, hogy segítsék az árvízi védekezést.

Valódi Hírek