Orbán hatalmas bornírtsággal szórakoztatta az olasz gazdasági fórum résztvevőit

Szerinte „van némi tapasztalata, hogy kell háborút és békét menedzselni”.

A magyar kormány az uniós elnökség prioritásának a versenyképesség helyreállítását választotta – fogalmazott Orbán Viktor pénteken az észak-olaszországi gazdasági fórumon, a Comói-tó melletti Cernobbióban.

Kapcsolódó: Fotókkal: Lekapták Orbánt, ahogy olasz egy luxusétteremben terpeszkedett

A kormányfő úgy véli, hogy újra kell gondolni az uniós zöld megállapodást, mert az sok esetben szembemegy az európai cégek érdekeivel. Példaként hozta fel, hogy a német autógyártók is úgy gondolják, nem egyezik az érdekeikkel.

„Akkor minek csináljuk?”

– tette fel a kérdést.

Orbán szerint kevesebb bürokratikus eljárásra és kevesebb bürokratára van szükség. A miniszterelnök közölte, vissza kell csábítani Európába a befektetéseket. Megjegyezte, nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a háborút, sem a migrációt.

„Az EU békeprojekt, és most háború van Európában”

– hangoztatta Orbán Viktor, aki a migráció kérdését dezintegráló erőnek nevezte.

„Először kommunikáció, aztán tűszünet, és végül a béketerv” – vázolta megoldási javaslatát az orosz-ukrán háborúra Orbán, megjegyezve, hogy „nem ez az első háborúja miniszterelnökként”.

„Van némi tapasztalatom, hogy kell a háborút és a békét menedzselni”

– nevettette meg a közönségét Orbán, aki szerint Vlagyimir Putyin orosz, és Volodomir Zelenszkij ukrán elnök is azt hiszi, hogy az idő neki dolgozik, egyik félnek sem áll szándékában a háború gyors lezárása.

Az olaszországi fórumról

A napokban arról szóltak a hírek, hogy a kormányfő a rendezvényen újból találkozhat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Emlékezetes, a két vezető legutóbb Orbán oroszbarát „békemissziója” során találkozott egymással.

Valerio De Molli, a The European House-Ambrosetti kutatóintézet vezérigazgatója milánói sajtótájékoztatóján közölte, azon dolgoznak, hogy az ukrán elnök is jelen lehessen a rendezvényen, azonban biztonsági okok miatt csak az utolsó pillanatokban fog kiderülni, hogy valóban ott lesz-e.

Orbán Viktor az eseményre megérkezve az újságírói kérdésre, miszerint találkozik-e Volodimir Zelenszkijjel, azt felelte:

„Remélem, eljön”.

A fórum programfüzetje szerint mellesleg az ukrán elnök jelen lesz, sőt, az este folyamán beszédet is mond.

Kapcsolódó: Megkérdezték Orbánt, fog-e találkozni Zelenszkijjel – íme a válasz (+videó)

Bojkottálják Orbánt

A Demokratikus Koalíció kezdeményezésére a szociáldemokrata frakció egyetlen EP-képviselője sem fog részt venni Orbán Viktorék rendezvényein – közölte pénteken Dobrev Klára.

A múlt csütörtökön beszámoltunk arról, hogy az EU-tagországok külügyminiszterei bejelentették, Budapest helyett Brüsszelben tartják nyár végi ülésüket, amelyet hagyományosan egyébként a soros elnökséget ellátó országba szoktak szervezni.

Úgy tudni, az egyeztetésekre azért nem kerülhetett sor a magyar fővárosban, mert az EU vezető diplomatái rendkívül felháborodtak Orbán Viktor „békemisszióján”, amelynek keretében a magyar nemzetvezető Moszkvába és Pekingbe is ellátogatott, hogy hízelegjen diktátor példaképeinek.

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Izzik a levegő Brüsszelben: Egymás után kapja a sallerokat a Putyinnal cimboráló Orbán (+videó)

FRISS: Dobrev Klára elérte, hogy az EP egyik legnagyobb frakciója bojkottálja Orbánt

Rághatja a körmét Orbán: Váratlanul aknamezőn találhatja magát a miniszterelnök

Valódi Hírek