Most érkezett: Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt kisfiú holttestét

Már biztos, hogy Till Tamás földi maradványait találták meg.

Augusztus elsején jelentette be a rendőrség, hogy egy bajai tanya melléképületében h0lttestet találtak a beton alá temetve, amelyről jó okkal feltételezték, hogy a 24 évvel ezelőtt eltűnt Till Tamásé lehet. A holttestet ugyanabban a ruhában találták meg, amit az akkor 11 éves fiú az eltűnése napján viselt.

Befejeződött a DNS-vizsgálat Till Tamás ügyében

A rendőrség szeptember 3-án, kedden bejelentette, hogy

a DNS-vizsgálat kétséget kizáróan igazolta, hogy Till Tamás h0lttestét találták meg a tanyán.

Dr. Kovács Gábor alezredes a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy a körülmények és az előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a 11 éves fiú erőszakos úton vesztette életét. Halála idegenkezűség eredménye.

Az információk alapján egy helyi vállalkozó állhat a bűntény mögött, a rendőrség emberölés miatt nyomoz, ismeretlen tettes ellen.

Egy vadasparkba indult 24 éve

Törékeny, de önálló gyermek volt, akit azzal engedtek el az eltűnése napján, hogy elmehet a közeli vadasparkba, de 13 órára haza kell érnie.

Amikor nem tért haza, a szülők bejelentést tettek a bajai rendőrségen. Körözni kezdték a kisfiút, bejárták az általa feltételezetten bejárt útvonalat, és keresték a barátoknál, ismerősöknél is.

A 11 éves Tamás biciklivel indult el otthonából 2000 májusában, de sohasem ért haza. A sokáig gyanús eltűnésként kezelt ügyben egy idén júniusi információ hozta meg az áttörést, amely alapján egy bajai tanya melléképületében, a beton alatt elásva egy gyermek földi maradványaira bukkantak a hatóság emberei.

A rendőrség sajtótájékoztatóját >>ITT<< nézheted meg.

Kapcsolódó:

Zokogva nyilatkozott Till Tamás megtört édesanyja: Mindig bízott benne, hogy a fia él

Megszólalt a 24 éve eltűnt Till Tamás édesapja

Megtalálhatták a 24 éve eltűnt Till Tamás földi maradványait

Valódi Hírek