Forrnak az indulatok a Madách körül: Kezd eldurvulni a helyzet

Megszólaltak a szakmai szervezetek is a telefonelkobzást megtagadó igazgató ügyében.

Egy még nem érvényes rendelet be nem tartására hivatkozott a Belügyminisztérium. A tervezethez küldött javaslatok egyikét sem fogadta meg a belügy. Ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is törvénytelennek tartja a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentését.

Pintér Sándor úgy döntött, kirúgás révén vet véget Mészáros Csaba igazgatói munkájának, mert nem volt hajlandó elkobozni a diákok telefonjait. A Belügyminisztérium elé szerdán tüntetést szerveztek az igazgató védelmében, amely szeptember 2-án is folytatódik.

A szakszervezetek is nekimentek Pintérnek

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője kijelentette, hogy jogsértő a minisztérium döntése.

„Az igazgató és a nevelőtestület nem ment szembe a jogszabállyal, éppen élni akart a jogszabály adta lehetőségekkel. Egy olyan jogszabályra hivatkozva, amely még hatályba sem lépett, senkinek a megbízatását nem lehet visszavonni”

mondta a Népszavának.

A szakszervezet ezért a jogsértő minisztériumi döntés visszavonását követeli, és azt, hogy állítsák vissza az igazgató megbízatását. Nagy Erzsébet azt mondta, hogy a hatalom csak revansot akart venni az igazgatón, vélhetően azért, mert nem akadályozta meg, hogy a gimnázium tanárai is részt vegyenek a korábbi tiltakozó akciókban.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a hvg.hu-nak nyilatkozta elmondta, hogy az igazgató jogszerűen járt el. Szerinte a Belügyminisztérium nem tud példát statuálni, ha a tantestület nem teszi előre közzé állásfoglalását a mobilhasználatról a szülők részére.

„Miért nem kapcsolja le rögtön a kormány tanítási időben az egész országban az internetet és a mobilszolgáltatást?”

– tette fel a kérdést.

Szerinte a Belügyminisztérium az iskolaigazgatón állt bosszút a saját tehetetlenségéért.

„A jogalkotók vagy nem jártak működő iskolában soha, vagy nem értenek ahhoz, amit csinálnak”

– mondta a lapnak. A PSZ sem érti, hogy lehet egy szeptember 1-jén életbe lépő szabálynak való ellenszegülés miatt augusztus 28-án kirúgni valakit.

Rögtön példát statuáltak

Mint már ismert, a tanévnyitó előtt pár nappal azonnali hatállyal menesztették a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. Minderről a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium tájékoztatta a nyilvánosságot.

„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját

– olvasható a tárca közleményében.

Emlékezetes, hogy a fővárosi gimnázium nevelőtestülete nemrég az intézmény honlapján tájékoztatta a szülőket és a tanulókat arról, hogy

a digitális eszközöket nem fogják elvenni a tanítás előtt a diákoktól.

A történtek kapcsán Dobrev Klára, a DK EP-képviselője úgy fogalmazott, Orbán Viktoréknak mindenre csak egy megoldásuk van: csend, rend, fegyelem. Megjegyezte, a kormányfő ezért ültetett egy rendőr minisztert az oktatás, az egészségügy élére.

Megszólalt a Madách felmentett igazgatója

Megírtuk, hogy Mészáros Csaba továbbra is az intézményben taníthat, hangsúlyozta, hogy nem rúgták ki. Meglátása szerint ha nincs a médiafelhajtás, akkor nem mentik fel,

Maruzsa Zoltán államtitkárnak korábban nem volt ellenvetése a közlemény kapcsán.

Ám nem a tények számítanak, hanem a botrány és a precedens – fogalmazott.

Hozzátette, a demonstrálók most magukért, az iskolájukért, a gyermekek jövőjéért állnak ki, ő maga pedig nem került méltatlan helyzetbe, tette, amit tennie kellett.

Alább idézzük a gimnázium közösségi oldalán közzétett bejegyzését

„Utolsó igazgatói bejegyzésem

Hier stehe ich und kann nicht anders (Luther)

»Itt állok és mást nem tehetek« utasította vissza Luther a hatalom kérését a kiközösítésén folytatott birodalmi gyűlésben, hogy vonja vissza tanait.

Szembesítette a hatalmat azzal, hogy amire hivatkozik (keresztényi értékek) és ahogy működik nincsenek összhangban egymással. Mert eredetiben olvashatta a Bibliát.

Most ugyanabban a korban élünk.

A kérdés: mitől nemzeti és mitől keresztény a mostani hatalom?

Sajnos ennek mítosza elmúlt, csak az ideológiai alapot sajátítja ki magának.

Én sem tehettem másként, mert

amit eddig képviseltem, hiteltelenné vált volna a hatalom nyomásra.

Két fontos megjegyzésem azért van a megjelent írásokhoz, cikkekhez.

Az egyik, hogy nem rúgtak ki.

Felmentettek az igazgatói pozíció alól. Jövőre a Madách tanára leszek, és kedvemre úgy zárom a pályámat, ahogy elkezdtem: tanítok.

Nincs ennél nagyobb és felszabadítóbb boldogság. Ma csak én éreztem ezt.

Azok a médiumok, akik az augusztus 19-i közleményünket 26-án szemlézték robbantották ki azt a helyzetet, hogy felmentettek. Mert Maruzsa államtitkárnak augusztus 22-én már elmondtam, hogy ezt a közleményt már kitettük.

Akkor (és később sem) neki nem volt ellenvetése, mert »milyen mesteri a rendelet, hogy ezt is engedi.«

Ha nincs a médiafelhajtás nem mentettek volna fel.

Mert nem a tények számítanak, hanem a botrány és a precedens. Azóta többen megírtátok, hogy fideszes vezetésű iskolában nem vezetik be, de ők nem a trambulinról vizelnek a medencébe.

Mi a diákjainkat eddig nem a hazugságra neveltük (legyen két mobiljuk, hisz ez fog történni), csak éppen az órán spontán nem mondhatom azt, hogy ezt a szöveget keressétek meg vagy a feladatot oldjátok meg, mert előzetes Kréta-adminisztráció nélkül a másikat nem vehetik elő.

A másik, hogy aki demonstrál nem értem teszi. Magáért, az iskolájáért és a gyermekei jövőjéért.

Nem én kerültem méltatatlan helyzetbe. Én azt tettem, amit tennem kellett.

Nem lehetett ma könnyű Maruzsa államtitkárnak lenni (láttam is). Főleg ennyire mondvacsinált indokkal. Én is tudom, hogy bármilyen per nyerhető. (Bár indoklás nélkül felmenthető bárki.)

Az igazgatóságom alatt eljutott az iskola egy olyan színvonalra, hogy a lányai minket választottak és ide jártak. Majd felmenti az igazgatót. Nem a Madách változott…

Persze Ő csak aláírja a miniszter döntését, de a kinevezésemet Pintér Sándor írta alá, a felmentésemet pedig Ő.

Ha a tantestület ugyanilyen erős és egységes marad, akkor egymás után lőhetik ki a saját igazgatóinkat, vagy hozhatnak ide bárkit, a Madách megmarad.

Köszönöm a szeretetcunamit! Ha ez a helyzet nincs, nem tapasztalhattam volna meg.

Boldog vagyok.

Mészáros Csaba”

Valódi Hírek