Fagy volt a Bükkben

Az idei nyár leghidegebb reggele volt a hétfői.

A Miskolci Egyetem Földrajz-Geoinformatikai Intézetének mérése szerint a Bükk-fennsíkon, a Mohos-töbörben fagyott. A Mohos-töbörnek (mélyedésnek) sajátos a mikroklímája, ott elképesztő hidegek tudnak kialakulni.

Fagypont alatti hőmérsékletet mértek a Bükk-fennsíkon

Vasárnap, ahogyan a Kárpát-medence legnagyobb részén, kánikulai meleg volt jellemző. Az említett helyszínen, a Bükk-fennsíkon is 30,1 Celsius-fokot mértek délután három órakor. Délután viszont gyors mozgású hidegfront érkezett, kevés helyen okozott csapadékot, de

több fokkal csökkent a hőmérséklet.

„A naplementét követően a front elhaladtával nyugalomba jutó légtömegek hatásaként a fennsík felett kedvező kisugárzási körülmények jöttek létre. Lassan elállt a szél, kitisztult az ég és a fennsík töbreiben megkezdődött a hőmérséklet zuhanása.

A hőmérséklet-csökkenés 5 óra 30 perckor érte el mélypontját, ahol

az idei nyár eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét produkálva, mínusz 3,7 Celsius-fokra süllyedt a hőmérséklet”

– magyarázza az intézet a jelenséget. Várható, hogy a következő reggel is csípős lesz a Bükk-fennsíkon.

A hónap elején már mértek nulla fok alatti hőmérsékletet a Bükkben.

(Miskolci Egyetem-Földrajz-Geoinformatika Intézet / Facebook)

Valódi Hírek