Alacsony a vérnyomásod? Hallgasd meg Pintér emberének észbontó magyarázkodását a kórházi állapotokról

Egy-egy magyar kórház kórtermeiben elviselhetetlen állapotok uralkodnak a hőség miatt, Takács Péter szerint azonban felkészülten indították a nyarat.

„Ennek az időszaknak is megfelelő felkészültséggel futottunk neki”

– fogalmazott Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az RTL Híradónak. Pintér Sándor emberét azzal kapcsolatban keresték fel, hogy az utóbbi napokban – a legnagyobb forróság közepette – sorra érkeztek a hírek a kórházakban uralkodó elviselhetetlen állapotokról, elromlott klímákról, elhalasztott műtétekről.

Takács részletezése szerint ugyanakkor „csak” 4 magyar kórházban kellett teljesen leállítani a beavatkozásokat a klíma meghibásodása miatt. Megjegyezte, hogy a megoldás valószínűleg az elektromos hálózatok fejlesztésében rejlik – véleménye szerint Európa-szerte szükség lenne erre. Most ipari mobilklímákat vizsgálnak, hogy azok alkalmasak-e a kórházi használatra – fűzte hozzá.

Szerinte mellesleg ahhoz képest, hogy mekkora hőhullámok voltak az idei nyáron, meglehetősen kevés leállás volt. A híradónak nyilatkozva arra is kitért, hogy a műtőkben található klímaberendezések nem azonosak a háztartási eszközökkel, javításuk milliókba, cseréjük pedig százmilliókba kerül.

A politikus úgy véli, Magyarországon is követni kell a mediterrán térségben bevett gyakorlatot, miszerint

a halasztható műtéteket a hőhullámok idején nem végzik el.

Saját bevallása szerint azért csak most szólalt meg a történtekről, mert a problémák az ellátórendszer kis részét érték (sic!). Véleménye szerint politikai ellenfeleik keltettek „hisztit”.

Mi történt az elmúlt napokban?

Kicsivel több mint egy hete érkezett a hír, miszerint a nyári hőség kellős közepén romlott el a lift a Péterfy Sándor Utcai Kórházban. Egy kerekesszékkel érkező nőnek így az udvaron, egy betegszállító autóban vette le a véɹét az egyik nővér. Eközben a Szent János Kórházban is problémák adódtak, egy műtétre váró beteg részletezése szerint az ortopéd-traumatológiai osztályon romlott el a légkondicionáló.

Több mint 6 órányi várakozás után

„jött a nővér, hogy nem biztos, hogy lesz műtét, mert nem működik a klíma a műtőben, ahol már 31 fok feletti hőmérsékletet mértek”

– részletezte a történteket az RTL Híradónak.

Kapcsolódó: Mi történt? A hőség kellős közepén ütött be a katasztrófa, elhalasztják a műtéteket (+videó)

Pár napja az okozott országos szintű felháborodást, hogy

a Debreceni Gyermekklinikára a szülőknek kellett bevinniük ventilátorokat,

olyan elviselhetetlen volt a hőség az egészségügyi intézményben.

Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségügyért felelős politikusa jelezte, a DK azonnali költségvetési átcsoportosítást követel, hogy a kórházak biztosítani tudják a legalapvetőbb feltételeket a betegek gyógyításához.

Kapcsolódó:

Azonnali költségvetési átcsoportosítást követel a DK a hőség okozta egészségügyi vészhelyzet miatt (+videó)

Valódi Hírek