Veszélyben a kirándulók: Magyarországon is megjelent a halálos mérgű növény (+fotó)

Halálos mérgű gyilkos csomorikát találtak a Körös-Maros Nemzeti Park munkatársai.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai ismét gyilkos csomorikát azonosítottak. A szakemberek figyelmeztettek: bár a növény szép, azonban

erős mérge halált is okozhat.

Emlékeztettek, legutóbb még 3 éve találkoztak ezzel a növénnyel ugyanitt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy korábban száz évig nem is lehetett hallani erről a növényről.

Az akár másfél méteresre is megnövő, főleg mocsarakban, magassásosokban, lápokban előforduló ritka, védett, de halálosan mérgező növény idén a Hármas-Körös vizén, egy kisebb, úszó növényszigeten bukkant fel a szarvasi Halásztelki-tanösvény mellett – írták a Körös-Maros Nemzeti Park oldalán.

Édeskés, kellemes zellerillata van, ugyanakkor erősen mérgező, akár halált is okozhat. Régen irtották, mert a legelő állatok is gyakran megették és elpusztultak tőle. Hosszú ideig nem is nagyon találkozhattunk vele, nemcsak az irtás miatt, hanem azért, mert élőhelyei beszűkültek – részletezték.

Fotó:

Fotó: Tóth Tamás József / Forrás: kmnp.hu

(kmnp.hu nyomán)

Valódi Hírek