Lehet még fokozni: Megdöbbentő, miért fog 15 órás késéssel felszállni a Ciprusra tartó gép Ferihegyről

A fővárosi repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport is tájékoztatott már a kialakult helyzet miatt.

Több mint 15 órás késéssel száll fel a Wizz Air Budapestről Ciprusra tartó járata. A Budapest városában található Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég, a Budapest Airport azt közölte az Index munkatársaival, hogy a járat eredetileg a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről indult volna. Mint már ismert, a debreceni repülőtér technikai okok miatt zárva van, így a járat péntek este indul Budapestről.

Kapcsolódó: 30 órát vártak az utasok a szíciliai gépükre: Ami ezután jött, még hajmeresztőbb

Mi történt Debrecenben?

Csütörtökön késő este jelentette be a debreceni repülőtér üzemeltetője, hogy hibát észleltek az este 6 órakor végzett futópálya-ellenőrzés során. Így ideiglenesen be kell zárni a debreceni repülőteret.

„A hiba kijavítása – időjárási körülmények függvényében – legalább egy hetet igénybe fog venni”

– közölték.

Kapcsolódó: Figyelem! Leáll a debreceni repülőtér

Mi történt Budapesten?

Mint ismert, az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat-késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter berendelte a HungaroControl vezetőjét. Arra kérte, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelésére. Nagy Márton emellett arra kérte a Budapest Airport Zrt-t, biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen.

Kapcsolódó: Egy lavór víz sem segítene Nagy Mártonon: Mérhetetlen haragra gerjedt a kormány milliárdokat érő markolása miatt

A Budapest Airport, a repülőtér üzemeltetője immár a magyar állam többségi tulajdonában van

Pár napja egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Nagy Márton, hogy átvették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A Nemzetgazdasági Minisztérium még június 6-án tájékoztatott a vásárlás sikerességéről. Így újra a magyar állam többségi tulajdonába került a Budapest Airport Zrt. Vételárarányosan az állam 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Budapest Airport Zrt-ben, a francia társbefektető VINCI pedig 20 százalékot.

Hogy az 1215 milliárd forintos vételár nagyságrendjét érzékeltessük: idén januárban és februárban 1420 milliárd forintot fordított nyugdíjak kifizetésére a kormány. Ebben benne volt a 13. havi juttatás is.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Mi történik a Ferihegyen? 38 órás késéssel indult el egy törökországi járat

Káosz a fellegekben: 32 órát vártak az utasok egy Magyarországra induló gépre (+videó)

Valódi Hírek