Nincs vége: A felpaprikázott Nagy Márton után most megszólalt a repülőtér üzemeltetője

A repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport közleményt adott ki a járatkésések miatt.

Segítőpontokat alakított ki a Budapest Airport a járatkésések miatt a repülőtéren várakozó utasoknak – közölte a repteret üzemeltető társaság pénteken.

A tájékoztatásban felidézték, hogy az elmúlt napokban sok járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk az utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A cég hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is támogassák, ezért két, BUD:carezone elnevezésű segítőpontot alakítottak ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővítenek.

Az érintett utasokat hangosbemondással vagy személyesen tájékoztatják arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik. A zónákban a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt adnak, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosítanak.

A Budapest Airport már 7500 palack vizet osztott ki a várakozóknak, és a készleteket folyamatosan töltik fel, hogy folyamatosan rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű palackozott víz – jelezték.

A vállalat emellett kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén. A helyszínen hamarosan QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségeken.

Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat – például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket – könnyebben megtalálják.

A segítőpontok a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak. A cég azt javasolja az utasoknak: ha a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak.

A BUD:carezone-ban a repteret üzemeltető társaság ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.

A budapesti repülőtér tanácsokat adott az utasoknak

A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben. Érkezzenek időben, legalább a járat indulása előtt 2,5 órával a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását.

A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert érdemes betenni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár több órás repülőtéri tartózkodás esetén – jegyezték meg.

A vállalat felhívta a figyelmet: a késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint. Ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések.

Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.

A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja. A vállalat jelezte ugyanakkor, hogy az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, így az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai.

Mi történt pontosan?

Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat-késések. Méltatlan helyzetek, gyalázatos körülmények alakultak ki, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A XXI. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan. Azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség – fogalmazott pénteken kiadott közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Kapcsolódó: 30 órát vártak az utasok a szíciliai gépükre: Ami ezután jött, még hajmeresztőbb

Orbán Viktor miniszterelnök elvárásainak megfelelően a tárcavezető a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét. Arra kérte, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelésére. Nagy Márton emellett arra kérte a Budapest Airport Zrt-t, biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen.

(Kiemelt képünk illusztráció)

(MTI/Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Egy lavór víz sem segítene Nagy Mártonon: Mérhetetlen haragra gerjedt a kormány milliárdokat érő markolása miatt

Valódi Hírek