Kibukott a súlyos hír: Itt a Schadl–ügy eddigi legbotrányosabb mozzanata

Schadl György alkalmazásában álló volt hivatalvezető oktathat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Takács Katalin, a legnagyobb korrupciós per vádlottja,

Schadl György volt hivatalvezetője ősztől a Pázmány Péter Katolikus Egyetem intézetében oktathat

– tudta meg az rtl.hu.

A Schadl-féle MBVK-hoz tartozó hivatalvezető végrehajtást oktathat

Bűncselekményt nem követett el, ezért az intézmény szerint alkalmas arra, hogy órákat tartson.

430 ezer forintos díjért két féléves végrehajtási szakjogász képzést indít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez köthető Deák Ferenc Továbbképző Intézet. Az egyik tantárgyat pedig várhatóan az a Takács Katalin oktatja majd, aki

már Schadl György elnöksége idején is a végrehajtói kar hivatalvezetője volt.

Takács Katalin az adatvédelemről (sic!) és az informatikai rendszerekről tart majd előadásokat. Ez azért is kimondottan érdekes, mert a korábbi vizsgálatok jelentős hiányosságokat tártak fel a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hálózatában.

Oktat, miközben a hivatala megsértette az adatvédelmi szabályokat

Az adatvédelmi hatóság korábban megállapította, hogy a köztestület megsértette a GDPR-szabályokat a végrehajtói irodák ellenőrzése során. Ennél azonban súlyosabb az a megállapítás, hogy akár

nemzetbiztonsági kockázat is felmerülhet az informatikai rendszer működését érintően.

Még Schadl György is kifakadt egyszer, mondván, tarthatatlan az árverési rendszerük sérülékenysége. Valamint elfogadhatatlan, hogy hosszú órákra, napokra elérhetetlenné válik a rendszer. A portál információ szerint ekkoriban már mindenki tudott a karon belül a problémákról, és

az elektronikus árverési rendszert ért támadásokról is tudomásuk volt.

Ez azt jelentette, hogy akár a liciteket is befolyásolni lehetett.

Kiemelt szerepe volt a végrehajtói kar rendszerében

Takács Katalin kiemelt szerepet töltött be az MBVK működésében. Ezért nem meglepő, hogy a hivatalvezető

neve a nyomozati iratokban is többször felbukkant,

ám semmilyen bűncselekmény elkövetésével nem vádolták meg. Hivatalvezetőként például ő írta alá azt a dokumentumot, amelyik alapján a végrehajtói kar forintos darabáron szerződött 2500 koronavírus-gyorstesztre a járvány első hullámában.

A portál megkereste a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet az ügyben. Onnan azt a választ kapták, hogy

„Takács Katalin a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetőjeként

a képzésben oktatott tárgyhoz megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik,

az szorosan kapcsolódik jelenlegi munkaköréhez”.

Minden esetben az egyetemen érvényben lévő belső szabályzat alapján hoznak létre oktatói jogviszonyt. Az említett képzést egyébként most indítják el először, ennek végén pedig a minőségbiztosítás szabályai alapján értékelni fogják az eredményeket, és változtatni fognak, amennyiben úgy ítélik meg – állították.

Valódi Hírek