Mindenki megnyugodhat: Varga Judit és párja nem a gyalupad mellett fog megöregedni

Varga Judit és Windisch László cége már elnyert egy közbeszerzést.

A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit és párja már elnyert egy gyanús közbeszerzést – számolt be róla Hadházy Ákos független parlamenti képviselő.

Versenytárs nélkül nyertek

Beszámoltunk arról, hogy a bukott igazságügyi miniszter, Varga Judit, és párja, az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László asztaloscéget alapított. Varga még egy asztalostanfolyamot is elkezdett, hogy a munkája „kézzel fogható eredményét” élvezhesse.

Úgy tűnik, ezt nem szó szerint kell érteni: Varga Judit nem a gyalupad fölött görnyedve keresi majd meg a kenyérrevalót. Asztalosmunkára mindig van kereslet, és máris elnyertek egy gyanús közbeszerzést – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük az alábbiakban:

„Annyi a botrány, hogy észre sem vettük: az Állami Számvevőszék elnökének (!), Varga Judit új párjának asztalos cége 77 milliós (!) megbízást nyert egy messziről bűzlő »közbeszerzésen«.

Windisch László cégét verseny nélkül, egyetlen érvényes ajánlatból »kiválasztva« bízták meg a geszti kastély inaslakának belsőépítészeti munkáira. Ez erkölcsileg mindenképp elfogadhatatlan, de ha így van, jogilag is összeférhetetlen.

Az ügyet feltáró Magyar Narancsnak azzal védekezett a cég, hogy állítólag az asztalos mester és főszámvevő az utolsó pillanatban kiugrott a cégből, de ennek a nyilvános cégadatbázisban nincsen nyoma (vagy hazudtak, vagy elfelejtették bejelenteni hivatalosan).

A sok botrány és a propaganda által keltett zajban az ügy elsikkadt, de arról azért olvashattunk, hogy Windisch Varga Judit új párja, és hogy a közelmúltban közös asztalos céget is alapítottak. Nos, ha így fogják lefaragni az állami milliókat, akkor nagyon sikeres, gazdag mesterember lesz a korábbi igazságügyi miniszterből.”

(Hadházy Ákos / Facebook)

FRISSÍTÉS

Cikkünk megjelenése után az Állami Számvevőszék közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben a hatóság reagált a fent idézett állításokra. Írásukat változtatás nélkül idézzük alább:

„1. Dr. Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének 33 százalék részesedése volt egy asztalos cégben, mely cég a tulajdonosi jogviszony fennállása alatt sosem indult közbeszerzésen.

2. A többségi tulajdonos még a közbeszerzésen való indulást megelőzően kivásárolta Dr. Windisch László részvényeit, éppen azért, hogy tulajdonrésze ne képezze akadályát az ő többségi tulajdonát képező cég fejlődésének.

3. A cégnyilvantartásban a tulajdonosváltozás ugyanazért nem látszik, amiért az sem, hogy valaha Dr. Windisch László tulajdonosa volt a cégnek: kisebbségi részvénycsomag tulajdonosaként ez nem része a cégnyilvantartásnak. Ezeket az adatokat a jogszabályoknak megfelelően a részvénykönyv tarzalmazza, ezt lehetősége lett volna képviselő úrnak is tanulmányoznia posztja megírását megelőzően.

4. Dr. Windisch László új cége, a Picidae Famíves Kft. sosem indult közbeszerzésen, és amíg Dr. Windisch László az ÁSZ elnöke, természetesen nem is fog.”

Valódi Hírek