Nagy fába vágják a fejszéjüket: Varga Judit és új párja máris továbbléptek a kapcsolatukban

Varga Judit és párja asztaloscéget indított.

Varga Judit bukott igazságügyi miniszter és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke Picidae Famíves Kft. néven asztaloscéget hozott létre június 21-én.

Új bizniszbe vágtak bele

A cég főtevékenységének az „egyéb bútor gyártása” lehetőséget jelölték meg. A Picidae Kft.-t 5 millió forintos jegyzett tőkével indították útjának.

A cég székhelye megegyezik Windisch címével, az ügyvezető viszont Varga Judit.

A portál megjegyzi, hogy a névben szereplő Picidae a harkályfélék latin megfelelője.

Windischnek 2020 óta van asztalos végzettsége, Varga azonban csak nemrég iratkozott be egy képzésre. A volt igazságügyi miniszter erről a Hajdú Péternek adott emlékezetes interjújában beszélt:

„Ha ez az egész őrület, ami itt most zajlik, engedi azt a szabad szellemi kapacitást nekem, hogy tudjak most már tényleg a fafajtákkal foglalkozni – mert a múlt héten kezdődött és bő egy évig tart –, akkor fogok kapni, ha jól csinálom, egy középfokú szakmai képesítést.

Szeretném komolyan venni ezt a dolgot”

– mondta.

Hozzátette, meglátja, mire megy majd ezzel, de sok ismerőse ment végig egy sikeres pályán úgy, hogy előtte fehérgalléros munkát végzett és aztán azt mondta, hogy elég volt abból, hogy nincs eredménye annak, amit csinál.

„Szeretném látni, hogy mi az az eredmény, amin dolgoztam,

és talán ezt az eredményt meg fogom kapni”

– fogalmazott.

Hónapig senki nem látta a bukott minisztert

Megírtuk, hogy a Zala megyei Szentgyörgyvölgy településen, egy komolyzenei koncerten mutatkozott újra a nyilvánosság előtt Varga Judit, a kegyelmi botrányba belebukott volt igazságügyi miniszter.

A koncertre a Facebookon felbukkant fotó szerint Windisch Lászlóval érkezett.

(via telex.hu)

Valódi Hírek