Több rendőrségi tanúvallomás is alátámasztja: Magyar Péter bűncselekményt követhetett el az éjszakai balhé során

Két év börtönt is kaphat, ha kiadják a mentelmi jogát.

Újabb információk erősítik azt a gyanút, hogy Magyar Péter a garázdaságon és rongáláson túl lopást vagy rablást is elkövethetett az Ötkert nevű szórakozóhelyen.

A Magyar Nemzethez eljutott információk szerint a rendőrség tanúként hallgatta ki azt a férfit, akitől a Tisza Párt alelnöke elvette, majd a Dunába dobta a telefonját.

Ugyancsak tanúvallomást tett két jelen lévő diák, illetve két biztonsági őr. Kiderült az is, hogy a folyó medrében megtalált készülékről sikerült lementeni a felvételeket, amiket a nyomozás során felhasználhatnak.

A sértett férfi a rendőrségi tanúvallomásában azt mondta: azért kezdte videózni Magyart, mert felháborította, hogy „mit keres egy tinédzserdiszkóban egy politikus”. Többször is említette a vallomásában, hogy az erősen ittas politikus fiatalkorú lányokkal táncolt, ami őt zavarta.

Dulakodás, pofon és elrabolt telefon

Az Ötkertben azok után szabadultak el az indulatok, hogy Magyar Péter odalépett a telefonjával felvételt készítő férfihoz, kicsavarta a kezéből a készüléket, zsebre tette és elsétált. A sértett fél utánaeredt, hogy visszakérje a telefonját, de Magyar tagadta, hogy nála lenne.

A szóváltás közben a tanú állítása szerint a politikus kétszer tenyérrel arcon ütötte.

Radnai Márk is jelen volt a balhénál

A rendőrség kihallgatott a buliban részt vevő két 19 éves tanulót is, valamint a biztonsági személyzet két tagját. A diákok megerősítették, hogy amint Magyar odalépett a videózó férfihoz, láthatóan feszült volt a hangulat köztük, majd azt is hallották, hogy a sértett többször kérte, követelte vissza a telefonját.

Miután a biztonsági őrök kivezették Magyart a diszkóból, a két diák is távozott, és az utcán látták, amint a politikus – néhány fiatal társaságában – elindult a rakpart felé, nyomában a férfival, akinek elvette a telefonját.

A vallomásuk szerint mindketten látták, hogy Magyar egy telefont dobott a Dunába, egyikük megjegyezte, hogy a politikus óvatosan, „sunyiban” dobta a vízbe, hogy ne látszódjon. Arról is beszámoltak, hogy Magyar és egyik társa – Radnai Márk színész, a Tisza Párt rendezvényeinek főszervezője – többször mondták a sértett férfinak, adjon egy elérhetőséget és kártalanítani fogják.

Ha rábizonyítják a rablást, és az Európai Parlament kiadja a mentelmi jogát, Magyar Pétert letöltendő börtönbüntetésre is ítélhetik rablásért.

Kapcsolódó cikkeink:

Ittasan balhézott Magyar Péter az Ötkert nevű szórakozóhelyen, biztonságiak dobták ki, videók is készültek

.

Két év börtönre ítélhetik Magyar Pétert, amiért erőszakkal elrabolt és Dunába dobott egy telefont

.

Hont András odaszúrt Mérő Verának meg a többi elvtelen Magyar-imádónak a hajnali verekedős balhé után

.

Valódi Hírek