Videóval: Váratlan helyről pörköltek oda Orbán Viktornak

A Fidelitas tagjai álltak a kamera elé.

A Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nyári szabadegyetemére látogattak a Mandiner munkatársai. Többek között arról kérdezték a fiatalokat, miért támogatják a kormánypártot, valamint hogy meglátásuk szerint miért nem szimpatizál a ifjúság többsége Orbán Viktorral.

Akad olyan, aki saját bevallása szerint 14 évesen már a Fidelitas tagja volt, az ok pedig szerinte egyszerű: keresztény-konzervatív, jobboldali családból származik.

Más azzal indokolta a tagságát, hogy a Fidesz megfogalmazott számára olyan alapértékeket és alapgondolatokat, amelyekkel ő azonosulni tud. Példát ugyanakkor nem mondott, a fiatalok szja-mentességét említette annak kapcsán, hogy az ifjaknak lehet beleszólásuk a döntésekbe.

Kapcsolódó: Világhírű könyv miatt büntették meg a Librit az Orbán-kormány fóliaőrületéért

Akadt olyan, aki a csok-ot, valamint a babaváró hitelt említette számára pozitívumként. Az egyik megkérdezett úgy fogalmazott, hogy

a Fideszt az utóbbi időben elkezdték azzal azonosítani, hogy az idősek pártja.

Ez alapvetően nem igaz az illető szerint. Ugyanakkor megjegyezte, szükségük van megújulásra és fiatal politikusokra. Szükség van arra, hogy odaengedjenek olyan fiatalokat az asztalhoz, akik tudnának változtatni egy kicsit – mondta.

Egy másik megkérdezett szerint napjainkban egy fiatalnak rengeteg lehetősége van érvényesülni és boldogulni Magyarországon (sic!).

Vajon miért nem támogatja a fiatalok jelentős része Orbánt?

Pár hete írtunk arról, hogy elutasította a kirúgott karinthys pedagógusok keresetét a Fővárosi Törvényszék. Mint ismert, 6 szakemberről van szó, akiket azért bocsátottak el, mert 5 napon keresztül részt vettek egy polgári engedetlenségi akcióban, azaz demonstráltak. Emlékezetes, hogy a diákok sorra vonultak utcára pedagógusaikkal, akik közül sokan pályát is váltottak az Orbán-kormány státusztörvénye miatt. Tavasszal arról érkezett hír, hogy röpke 3 év alatt több mint 5 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben.

Kapcsolódó: Lesújtó hírt kaptak a kirúgott karinthys pedagógusok: Egészen megdöbbentő a bíróság döntése

Az oktatás azonban csak egy a sok olyan témakör közül, amiért a fiatalok – és nem csupán ők – nem hajbókolnak Orbán Viktor és kormánya előtt. Májusban számoltunk be arról, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) akkori adatai szerint 47 ezren vártak tervezett műtétre. 2023. április végén 40 ezer beteg volt a várólistákon.

Kapcsolódó: Pintérék taccsra tették az egészségügyet: Mutatjuk a leghosszabb várólistákat

(Mandiner/YouTube)

Kapcsolódó:

Orbánék meglépték, amitől mindenki tartott: Rengeteg család kerülhet utcára

Kongatják a vészharangot a civilek: Magzatkárosító oldószert találtak a gödi akkumulátorgyárnál

Tovább dagad a ped0filbotrány: Azonnal közleményt adtak ki az alpolgármesterek Kozma Lilla vallomása után

Valódi Hírek