Most érkezett: Kiderült, ki a felelős a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetért

Újabb hírek érkeztek a Nemzeti Színházban történt balesetről.

Elkészült a hivatalos szakvélemény a tavaly novemberben a Nemzeti Színházban történt balesetről. Mint ismert, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia is súlyosan megsérült a Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia című előadáson.

A színészek nem felelősek a történtekért

A Blikk információi szerint a vizsgálat egyértelműen rámutatott, hogy

a színészek nem vonhatóak felelősségre a baleset miatt,

ugyanis több foglalkozási szabályszegés történt az esettel összefüggésben.

Több szabályszegést is megállapítottak

Az elmúlt hónapokban több elmélet is keringett arról, hogy kit terhel a felelősség a két színész balesete miatt, akiknek felépülése azóta is tart. Az üggyel kapcsolatban felvetődött egy ügyelő felelőssége, de olyan hangok is akadtak, akik szerint a színészek hibázhattak.

Mint írták, az esetről elkészült a hivatalos szakvélemény, amelyet a nyomozás során a jogi képviselők és a hatóságok is kérvényeztek. Ebben pedig megállapították, hogy

számos foglalkozási szabályszegés is történt.

Legalább négy személy érintett lehet

Kiderült, nem a színészek és nem is egyetlen ember tehető felelőssé a balesetért, hanem több személy egyszerre. Úgy tudni, legalább négy személyről érintett, akik a díszlet megalkotásában vettek részt. A szabályszegések egyértelműek, köztük szerepel például a korábban már sokszor emlegetett, nem megfelelő mennyiségű korlát elhelyezése a díszletben.

Megszólalt Horváth Lajos Ottó ügyvédje

Keresték az ügyben Horváth Lajos Ottót, ám ő nem kívánt nyilatkozni, ugyanakkor jogi képviselője, Dr. Borbély Zoltán nem cáfolta a friss információkat.

„Nem kérdés, hogy a büntetőeljárásban a színészek nem vonhatók felelősségre, evidens, hogy ők sértettként vannak jelen.

Másként fel sem merülhetnek, hiszen Horváth Lajos Ottónak sérülései súlyos egészségromlást és maradandó fogyatékosságot idéztek elő. Itt nem megoldás a vizsgálóbizottság, több ember felelőssége megállapítható és erre egyértelmű jelek utalnak,

nincs helye az áldozathibáztatásnak”

– részletezte a színész ügyvédje, aki továbbra is azt szeretné elérni, hogy békés és korrekt, peren kívüli megállapodás születhessen az általa képviselt sértett és a Vidnyánszky vezette intézmény között.

„Mi még mindig bízunk a békés megegyezésben és ezt is szorgalmazzuk. Jelen esetben két eljárás zajlik, a büntető, illetve a polgári, és mind a két ügyben a megoldás felé hajlunk. Nagy reményeink vannak, hogy a jog asztalánál ezt korrekten le tudjuk zárni, ez mindenkinek jobb lenne, és erre még mindig látok esélyt. A Nemzeti Színház és a jogászuk részéről eddig minden felmerülő kérdésünkre korrekt választ kaptunk és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk. Nem ellenségként tekintünk rájuk”

– fogalmazott.

A lap értesülései szerint sem Horváth Lajos Ottó, sem Szász Júlia nem tér már vissza a színházba dolgozni.

Kapcsolódó:

Érik a pofára esés Vidnyánszkynak: Kiszivárgott a Nemzetiben balesetet szenvedett színészek terve

Áll a bál a Nemzetiben: Cserhalmi György kegyetlenül kiosztotta az őrjöngő Vidnyánszky Attilát

Aggódhat Vidnyánszky Attila: A rendőrség kihallgatott egy embert a Nemzeti Színházban történt baleset miatt

Elképesztő részleteket árult el a Nemzetiben megsérült Szász Júlia a borzalmas balesetéről

Valódi Hírek