Sokkoló közleményt adtak ki Nagy Mártonék a gazdaságról, miután befutottak a KSH számai

Megírtuk, hogy a KSH friss jelentése szerint ismét megugrott az infláció. 2024. májusban

a fogyasztói árak átlagosan 4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat

– tudatta hétfőn az állami hivatal.

Azonnal megszólalt Nagy Márton miután befutottak az inflációs adatok

„A kormány által alacsony szintre leszorított infláció

jó a családoknak és jó a gazdaságnak is”

– állapította meg a májusi inflációs adatokat értékelő hétfői kommentárjában Nagy Márton „nemzetgazdasági miniszter”.

Nagy Mártonék örülnek

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye hivatkozik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira, amelyek szerint 2024 májusában éves alapon 4 százalékot ért el az infláció mértéke.

Nagy Márton az adatokat értékelve elmesélte: „a kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően, úgy mint a kötelező akciózás vagy az online árfigyelő, az infláció összeomlott, a kormányzati lépések által generált árverseny eredményeképpen pedig alacsony szinten maradt”.

„Ez az árverseny különösen jelentős az élelmiszerek esetében”

– viccelődött a miniszter.

Megjegyezte: szerint „a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat”, májusban havi alapon 4,4 százalékot esett a járműüzemanyagok ára a KSH adatai szerint. A nemzetgazdasági miniszter azt már nem említette meg, hogy a járműüzemanyagok 9,2 százalékkal drágultak éves összevetésben.

Örülhetnek a családok a drágulásnak?

A miniszter megállapította: szerinte „az alacsony infláció”

egyaránt jó a családoknak és a vállalkozásoknak is (!),

az ugyanis „egy pozitív láncreakciót indított el a nemzetgazdaságban, fokozatosan bekapcsolva a gazdaság hajtóműveit” – fogalmazott a miniszter.

Nagy Márton itt nem állt meg. A miniszter kijelentette: szerinte „az infláció letörésének köszönhetően szeptember óta nőnek a reálbérek,

azaz egyre többet ér a családok jövedelme” (?!)

– közölte téveszméit Nagy Márton.

Ennek „eredményeképpen” folyamatosan oldódik szerinte a lakosság óvatossági motívuma, így többet költenek és többet utaznak, amely folyamatosan növeli a fogyasztást – vélte.

Kapcsolódó: Befutottak a legsúlyosabb adatok: Magyarország most érte utol Nyugat-Európát, de erre senki nem lesz büszke

Nagy Márton állította: ezt jelzi, hogy már „negyedik hónapja nő a kiskereskedelmi forgalom és az év eddigi teljesítménye alapján 2024-ben is újabb rekordot dönthet a turizmus”.

„A lakossági bizalom egyre pozitívabb, ennek hatása jelenik meg az élénkülő hitelkeresletben. Mindez összességében pozitívan hat a belföldi keresletre, így a belgazdaság teljesítményére”

– magyarázta el.

Nagy Márton „hatékony”-nak nevezte a kormányzati intézkedéseket, kár, hogy nem mondott igazat

Nagy Márton hangoztatta: a kormány gazdaságpolitikai intézkedései „hatékonynak” (!) és „eredményesnek” bizonyulnak szerinte.

Szerinte 2024 első negyedévében újraindult a gazdaság, a GDP éves alapon 1,7 százalékkal, míg az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal növekedett.

„Ezzel hazánk gazdasági teljesítménye az uniós élmezőnyhöz tartozik”

– fogalmazott furcsa közléeményében Orbán Viktor minisztere.

Kapcsolódó: Vészjósló kilátásokat vázolt a szakember: Kritikus válságba kormányozták Orbánék Magyarországot

Elárulta, hogy mi okozza Magyarországon az inflációt

Azt is mondta: ehhez az alacsony infláció, valamint az ehhez köthető kereslet-élénkülés is hozzájárult.

„Így a háború okozta infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány idén 2,5 százalékos növekedést elérve újraindítja a gazdaságot, jövőre pedig tovább, 4,1 százalékra emeli a növekedés ütemét”

– mesélte el a tárca közleményében Nagy Márton.

Amiről nem beszéltek Nagyék

Felhívjuk rá a figyelmet, hogy Nagy Mártonék közleménye nem pontosan találkozik a valósággal. A minisztérium

semmilyen információt nem közölt az áremelkedésekről, pedig erről a KSH is beszámolt.

Nagyék nem tértek ki arra sem, hogy óriási veszteséget okozott az országnak az Orbán-kormány „haderőfejlesztési” akciója is, de nagyon csúnyán befürdött az akkumlátorgyárakkal is Magyarország, ugyanis jelentősen visszaesett a kereslet az elektromos autók iránt.

Ezekről például nem írtak Nagy Mártonék.

(MTI / Nyugati Fény)

Kapcsolódó:

Ijesztő adatokat közölt a KSH: Ismét megugrott az infláció, durván elszabadultak az árak

Nem tudták eltitkolni: Lehullt a lepel az Orbán-kormány háborús készülődéséről

Komoly baj van: Mellényúltak Orbánék, bedöntheti a magyar gazdaságot a Fidesz mániája

Nagyon rossz hírt kapott az Orbán-kormány: Dugába dőlhet a dédelgetett tervük?

Mi lesz ebből? Teljesen megborult a forint péntekre, őrült táncot jár a hazai fizetőeszköz

Valódi Hírek