Fontos üzenetet küldött minden magyarnak a halálos betegséggel küzdő Karsai Dániel

A magyar történelem legsötétebb időszaka köszönt vissza.

Megírtuk, hogy az Alkotmánybíróság teljes ülése döntött Karsai Dániel népszavazási kezdeményezéséről: elutasították a Kúria végzése elleni alkotmányjogi panaszt. Mint ismert, az ALS nevű gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász azt követően kért felülvizsgálatot, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette a népszavazási kérdést.

Fontos üzenet küldött az alkotmányjogász

Karsai Dániel a döntést követően arra hívta fel a figyelmet közösségi oldalán, hogy a közelmúlt belpolitikai eseményei a magyar történelem legsötétebb időszakát idézik fel számára, amelynek vége 500 ezer magyar pusztulása volt.

Bejegyzésében kiemelten arra kért mindenkit, hogy vasárnap bárkire szavazzanak,

csak a Fideszre ne!

Karsai Dániel vonatkozó Facebook-bejegyzését alább idézzük:

„POSZT PRO PATRIA ET LIBERTATE VIII. – Ki a magyar most?

Hát, nem rút sibarita váz. Mint azt Orbán Viktortól tegnap a Nemzeti Összetartozás Napján megtudtuk, magyar szerinte az, akinek legjobban fáj Trianon. A formális logika szabályai szerint ez azt jelenti, hogy a világon mindösszesen egy magyar ember van, mert csak egynek fájhat a legjobban.

A viccet félretéve,

unom, hogy mások akarják megmondani, mikor vagyok magyar.

Nem kicsit, nagyon unom. Az ilyen kirekesztő beszéd

a magyar történelem legsötétebb időszakát idézi fel,

melynek vége 500 ezer magyar munkaszolgálaton és haláltáborokba való pusztulása volt. Az sem volt éppen fájdalommentes.

Legalább a Nemzeti Összetartozás Napján a magyar nemzet sokszínűségét kellene ünnepelni. Nem azt nézni, hogy mi az, ami elválaszt, hanem azt, hogy mi az, ami összeköt.

Sokadszor erősödik meg bennem a döntés: vasárnap csak a Fideszt ne!

Minden magát magyarnak érző embertársamnak – függetlenül attól, hogy a tatárjárást, Mohácsot, 56-ot, vagy a mexikói 0-6-ot, vagy a tegnapi 1-2-t tartja a legnagyobb nemzettragédiának – nagyon szép és sokszínűségben gazdag napot kívánok!”

(Dr. Karsai Dániel/Facebook)

Kapcsolódó:

Lesújtó döntést hozott az Alkotmánybíróság a halálos beteg Karsai Dániel ügyében

Valódi Hírek