Most érkezett: Furcsa indokkal dobta vissza Dobrev Sulyok elleni feljelentését az ügyészség

Dobrev Klára a földmaffiás Sulyok Tamás államfő ellen tett feljelentést. Az ügyészség június 6-án reagált.

Június 10-én, a választások másnapján összeülnek a parlamenti képviselők, hogy szavazzanak arról az ellenzéki javaslatról, amely megfosztaná Sulyok Tamást a köztársasági elnöki tisztségtől. Az eljárást a DK kezdeményezte. Emlékezetes, hogy Dobrev Klára immár több mint másfél hete az ügyészség elé tárta a földmaffiás Sulyok bűnösségét alátámasztó dokumentumokat. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője büntetőfeljelentést is tett a történtek kapcsán.

Kapcsolódó: Elfogyott Dobrev Klára türelme: Azonnali választ követel Polt Pétertől Sulyok Tamás büntetőügyében

Az iratokból egyértelműen kirajzolódik, hogy Sulyok Tamás pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. A Polt Péter vezette ügyészség azonban eddig nem tett jogi lépéseket az ügyben, holott a bizonyítékok cáfolhatatlanok. Minderről a DK–MSZP–Párbeszéd szövetség európai parlamenti listavezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

Dobrev Klára hivatali visszaélés miatt feljelentést tett az államfő ellen. Mint azt májusban egy sajtótájékoztatóján kifejtette, Sulyok Tamás 2014. szeptember 27-e és 2019. október 4-e között a gyanú szerint összeférhetetlenség miatt nem részesülhetett volna juttatásokban. Sulyok eszerint legkevesebb 153 634 560 forintnyi díjazáshoz jutott hozzá törvénytelenül. Mindez felveti a különösen nagy kárt okozó csalás gyanúját és a hivatali kötelezettség megszegésével elkövetett visszaélés gyanúját.

Kapcsolódó: Dobrev Klára hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Sulyok Tamás ügyében és eljárást kezdeményez az Alkotmánybíróságnál

Mit mond az ügyészség Dobrev Klára Sulyok Tamás ellen tett feljelentésére

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség június 6-án elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt tett feljelentését. Aszerint a köztársasági elnök a 2014 és 2019 közötti időszakban alkotmánybíróként jogosulatlanul vette fel a fizetését, mert nem jelentette be az összeférhetetlenségét. Sulyok Tamás a feljelentő állítása szerint ezzel a magatartásával csalást és hivatali visszaélést követett el – részletezte az ügyészség csütörtöki közleményében.

Mint írták, a rendelkezésére álló adatok szerint Sulyok Tamás már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését. A Szegedi Ügyvédi Kamara a 2014. szeptember 24-én tudomásul vette, hogy Sulyok attól a naptól kezdve határozatlan ideig szünetelteti ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett.

A keltezésnél van valami furcsaság

Sulyok Tamás a kamara felhívására 2019-ben újra úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szünetelteti ügyvédi tevékenységét alkotmánybírói hivatása miatt. A Magyar Ügyvédi Kamara által vezetett országos ügyvédi nyilvántartás 2018. január 1-jétől működik. Így az a 2014. évi határozatot nem tartalmazza, a szünetelés dátumaként a 2019. évi nyilatkozat keltét vezették föl – fejtették ki.

Az ügyvédi tevékenység szüneteltetésének kezdetétől fogva a Sulyok által még ügyvédként vállalt kötelezettségeket és jogokat az őt helyettesítő ügyvéd gyakorolta. A feljelentésben megjelölt cégeknél a kézbesítési megbízotti tevékenységet Sulyok még ügyvédként, alkotmánybírói jelölését megelőzően vállalta el. Az ügyvédi tevékenység szünetelését követően ezen szerződések alapján a helyettese volt jogosult eljárni – részletezték.

A bárki által megtekinthető cégbírósági adatok szerint a Sulyokot helyettesítő ügyvéd a cégbíróságnak mindkét cég vonatkozásában bejelentette, hogy bár a szerződést még a jelenlegi köztársasági elnök kötötte ügyvédként, de az ügyvédi tevékenységének szünetelése alatt ő látja el helyette ezen feladatokat is. A kézbesítési megbízotti cím egyébként az ügyvédi iroda címe volt, így a kézbesített iratokat Sulyok Tamás nem, csak a helyettese volt jogosult és köteles átvenni. A rendelkezésre álló adatok szerint a jelenlegi államfő az alkotmánybíróvá történt megválasztását követően ügyvédi – és így kézbesítési megbízotti – tevékenységből származó díjazásban nem részesült – állították a közleményben.

Íme az elutasítás indoklása

Mivel a politikus alkotmánybíróként nem látott el ügyvédi tevékenységet, ennek keretében kézbesítési megbízotti tevékenységet sem, így alkotmánybírói szolgálatának ideje alatt jogszerűen vette föl alkotmánybírósági juttatásait, ezzel sem csalást, sem hivatali visszaélést nem követett el – indokolta az elutasítást az ügyészség.

Hozzátették, hogy a Dobrev Klára beadványában sérelmezett mezőgazdasági földterületeket érintő szerződéskötésekkel összefüggésben esetlegesen felmerülő cselekmények elévülés miatt nyomozás keretében nem vizsgálhatók. A feljelentés elutasítása mellett Magyarország Ügyészségének közérdekvédelmi szakága vizsgálja, hogy szükséges-e, illetve lehetséges-e magánjogi intézkedést tenni az ügyben – közölték csütörtökön.

Kapcsolódó:

Dobrev Klára új botrányt robbantott: A bűnöző Sulyok Tamás cégek fantomizálásban is részt vett (+videó)

Valódi Hírek