Megszégyenítették a miniszterelnököt: Megvetik Orbán Viktort, undorodnak a Fidesztől az EU-ban

Váratlan fordulat történt. Megalázták Orbán Viktort, már a szélsőjobbos politikusok is undorodnak a Fidesztől.

Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy a Fidesz csatlakozni akar(na) az Európai Parlament euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához.

Orbán Viktor már vélt szövetségesei előtt is szalonképtelenné vált

A kormányfő szerint kiemelten fontos, hogy a jobboldali pártok együttműködjenek, mint az is, hogy az olasz Giorgia Meloni – aki a pártcsalád elnöke, olasz miniszterelnök – és a francia szélsőjobboldali Marine Le Pen megállapodjanak.

Mint ismert, Meloni jó kapcsolatban áll a magyar kormánnyal, de az is köztudott, hogy a Putyin-barát Le Pen az elnökválasztási kampányát a részben Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló MKB Banktól kapott négymilliárd forintnyi hitelből finanszírozta.

Nem osztják a Fidesz álláspontját, undorodnak Orbánéktól

Riikka Purra finn pénzügyminiszter, az ECR-tag és szélsőjobboldali Finnek Pártja elnöke ugyanis

a magyar kormánypártról beszélt egy keddi választási vita során

írta a 444.hu a finn Helsingin Sanomat beszámolója alapján.

„A magyar Fidesz Ukrajnához és

Ukrajna támogatásához való hozzáállása, Oroszország támogatása egyszerűen undorító. Egyáltalán nem osztjuk”

– húzta alá a szélsőjobbos finn politikus.

Ezt (is) elmérte Orbán, füstbe ment a kormányfő nagy terve

Felhívták rá a figyelmet, nem ez az első eset, hogy a finn párt vezetése nekiment a Fidesznek. Emlékeztettek, egyik EP-képviselőjük még februárban arról írt a közösségi oldalán, hogy támogatja a Fidesz ECR-hez való csatlakozását, azonban a párt fél órával később levetette a bejegyzést, és bejelentették: nem indítják újra a képviselőt az EP-választáson.

Mint megírtuk, a magyar miniszterelnök kedden jelezte csatlakozási szándékát az ECR pártcsaládjához.

„Tudatában vagyunk, hogy vannak kérdések, amelyek megosztanak bennünket, de Giorgiával évek óta ismerjük egymást, és kormányszerepben nagyon jól dolgozik”

– utalt Orbán Viktor arra, hogy a Meloni vezette olasz jobboldal 2022 óta kormányoz az országban. Megjegyezte, hogy az ECR egyes pártjaival is léteznek nézetkülönbségek, például az ukrajnai háború értékelésében.

Beszámoltunk arról is, hogy a legnagyobb cseh konzervatív párt,

az ODS sem támogatja, hogy a Fidesz csatlakozzon a Giorgia Meloni pártcsaládjához.

Veronika Vrecionová, az ODS EP-képviselője az X-en üzent Orbánéknak.

„Nincs szükségünk a frakcióban egy olyan tagra, aki az elmúlt két évben

folyamatosan zsarolta az Európai Uniót Ukrajna miatt. Orbánnak semmi köze az ECR értékeihez”

– szögezte le.

Kapcsolódó:

Mit művel Orbán? Egy nemzetközi lapban üzent, és rögvest kicsapta a balhét

Váratlan bejelentés: Szijjártó Péter elárulta, miért csúszik térden a háborús bűnösök előtt

Lebukott az Orbán-kormány: Nagyon súlyos dolog történt Putyin Oroszországában

Valódi Hírek