Itt a vége: Csődöt jelentett a népszerű utazási iroda

A Beontrips csődöt jelentett.

A Beontrips Kft. felfüggesztette utazásszervezői tevékenységét. A Budapest Főváros Kormányhivatala törölte a céget az utazásszervező és –közvetítői tevékenységet folytató vállalkozásokról vezetett hatósági nyilvántartásból. Erről maga az utazási iroda számolt be a weboldalán hétfőn. Hangsúlyozták, hogy immár nem áll módjukban utazásokat szervezni és teljesíteni.

Mint írták, a foglalással rendelkezőket rövidesen értesítik a további lépésekről. Hozzátették, hogy az Európai Utazási Biztosító Zrt-nél (EUB) rendelkeznek vagyoni biztosíték nyújtására vonatkozó kezesi biztosítással.

Mindeközben a Facebookon már létrejött egy csoport „beontrips károsultak” névvel. A cég a fizetésképtelenséggel indokolta a bejelentést – írta a turizmus.com. A Beontrips mellesleg az Utazómajomnak volt évek óta a partner utazási irodája.

„Nagy volt az igény arra, hogy az Utazómajom oldalán megjelenő utazásokat lefoglalhassátok egy valódi utazási irodán keresztül.

Emiatt kötöttünk szerződést a Beontrips partner irodával, akik az ajánlatainkat irodaként árusítják, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Most már több, mint 5 éve használjátok ezt a szolgáltatást és büszkén elmondhatom, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány problémás eset történt. Végül mindegyik happy enddel végződött”

– írták tavaly augusztusban az utazomajom.hu-n.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek