Kattant a bilincs: Elfogták a szülei meggyilkolásával vádolt férfit

Újpesten történt a gyilkosság.

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság a szülei megölésével gyanúsított és a vele szemben intézkedő rendőr ellen kést rántó férfi letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vasárnap az MTI-vel.

Kapcsolódó: Megöltek egy házaspárt Újpesten, 37 éves fiuk lehetett a tettes

Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a férfi a péntek előtti napokban budapesti, IV. kerületi lakásukban egy éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették.

A gyanúsított a vele szemben pénteken intézkedő rendőrt pedig egy vadásztőrrel mellkason akarta szúrni

– tették hozzá.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi a nyomozási bíró előtt beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A bíróság a beismerő vallomás ellenére a szökés, illetve az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel

egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását

– áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció)

(MTI)

Valódi Hírek