Nincs vége: Összehívták a szlovák Biztonsági Tanácsot; már döntöttek is egy kulcsfontosságú kérdésben

A Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke elleni merénylet másnapján fontos döntést hozott a szlovák Biztonsági Tanács.

Zuzana Čaputová, Szlovákia leköszönő elnöke és Peter Pellegrini megválasztott államfő az összes parlamenti párt vezetőjét meghívta az Elnöki Palotába.

„Azért nyilatkozunk együtt, mert ebben a feszült helyzetben a megértés jelét akarjuk közvetíteni. Olyan politikusok vagyunk, akik egyetértenek abban, hogy mi a legfontosabb a társadalom számára. Ez pedig a helyzet megnyugtatása”

– fogalmazott Čaputová.

Mint mondta, egyetértenek az erő$zak minden formájának elítélésében.

„A Robert Fico miniszterelnök elleni támadás elsősorban nagy emberi tragédia, de egyben a demokrácia elleni támadás is”

– mondta az államfő a napunk.dennikn.sk részletezése szerint. Hasonló a véleménye Peter Pellegrininek. A megválasztott államfő megjegyezte, hogy a merénylet napjáig Szlovákia minden politikai válságot alkotmányos és demokratikus módon tudott megoldani.

„Ha nemzetként meg akarunk békélni, és ha azt szeretnénk, hogy a demokrácia elleni merényletek soha többé ne ismétlődjenek meg, akkor mindenkinek nagy felelősséget kell vállalnia: politikusoknak, véleményformálóknak, társadalmi csoportoknak és a sajtónak.

Ezt a merényletet kollektíven és egyértelműen el kell ítélni. Ezt követheti a nemzet megbékélése és az érzelmek lecsillapítása. Ez az egyetlen reményünk a jövőre nézve”

– közölte Pellegrini, aki felszólította a pártokat, hogy a közelgő EP-választások kapcsán mérsékeljék vagy függesszék fel a kampánytevékenységeiket.

A szlovák kormány nem hirdetett rendkívüli állapotot

Robert Kaliňák védelmi miniszter szerint inkább a társadalom megnyugtatására helyeznék a hangsúlyt, mintsem korlátozásokat vezessenek be. Ugyanakkor döntött a Biztonsági Tanácsuk, fokozzák a közjogi méltóságok, a veszélyeztetett csoportok és személyek védelmét, beleértve az újságírókat.

Mi történt pontosan? Milyen állapotban van Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke?

Lövések dördültek el a nyitrabányai kultúrháznál szerdán, amikor Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke az emberek közé ment a helyi rendezvényen. A lövés a gyomrán és a lábán is eltalálta a kormányfőt.

Kapcsolódó: Videó érkezett a szlovák miniszterelnök elleni merénylet helyszínéről

A politikust azonnal kórházba szállították. Állapota stabil, de továbbra is súlyos Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter szerint. Robert Fico 5 órán át tartó életmentő operáción esett át.

A kórház igazgatóhelyettese szerint a miniszterelnököt 2 orvosi csapat műtötte, és ő továbbra is az intenzív osztályon fekszik. Amennyiben a szlovák miniszterelnök sérülései miatt hosszabb kezelésre szorulna, a vonatkozó szabályozás szerint feladatai ellátását a 4 miniszterelnök-helyettes egyike venné át.

A szlovák sajtó Kaliňákot tartja a legesélyesebbnek.

Kapcsolódó:

Újabb hírek érkeztek Robert Fico állapotáról: Túl van a műtéten a meglőtt szlovák miniszterelnök

FRISS hírek érkeztek a meglőtt Robert Ficóról: Ez történt az életmentő műtét után

Valódi Hírek