Súlyos térképen a magyar valóság: Brutálisra nőttek a különbségek az országban

Ugyanazért a munkáért más fizetések járnak az ország különböző pontjain a KSH mérése szerint.

Valószínűleg nem meglepő, hogy még mindig a fővárosban lehet a legtöbbet keresni. Budapesten közel kétszázezer forinttal magasabb fizetést vihetünk haza nettó értékben, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – írta meg a vg.hu.

Két megye is felzárkózott a fizetések szempontjából a KSH mérésében

Évek óta először már nem egy, hanem

két megyében is eléri az országos átlagot a nettó kereset.

Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy a fővárosban lassult a fizetések emelkedése.

Továbbra is elképesztő szakadék húzódik a hazai fizetések közt. Amíg Budapesten 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 467 286 forint volt, addig az ország legszegényebb vármegyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben mindössze 271 320 forint.

Tehát majdnem kétszázezer forinttal kevesebb, mint a fővárosban

– derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék, térségi összehasonlítás című kiadványából. A KSH először közölte a tavaly egész évre vonatkozóan részletes, vármegyei bontású adatokat a hazai fizetésekről.

Forrás: vg.hu

Forrás: vg.hu

Az infláció „megette” a béreket

Az Európa-rekorder inflációval sehol sem tartotta a lépést a fizetések emelkedése,

ám mindenütt emelkedtek a keresetek. A növekedés mértéke a főváros mellett Nógrád, Tolna és Zala (vár)megyékben volt a legkisebb – 12,9, illetve 13,2–13,4 százalék –, Győr-Moson-Sopronban pedig a legnagyobb – 18,7 százalék. Szintén kiugró béremelkedést mért a KSH Pest, Hajdú-Bihar és Komárom-Esztergom (vár)megyékben – 15,9; 15,8 és 15,2 százalékot.

Mivel Budapesten jó ideje az országos átlag alatt nőnek a fizetések, évek óta először történt meg, hogy a fővárost mellett nemcsak Győr-Moson-Sopronban, hanem már Komárom-Esztergomban is eléri az országos átlagot a nettó kereset.

Az országos átlag az ezer eurót sem éri el

Az országos átlag tavaly 379 836 forint volt, ennél tehát kevesebb volt a nettó átlagbér 17 megyében.

Békésben, Nógrádban és Szabolcs-Szatmár-Beregben még a 300 ezret sem érte el.

A nyugati határszél áll a legjobban

Megszokott, hogy Budapest után a legiparosodottabb vármegyékben vannak a legjobb keresetek. Első helyét jelenleg is őrzi Győr-Moson-Sopron, ahol 410 772 forint volt tavaly a hazavihető nettó bér.

Az egész országban itt éri meg legjobban az iparban dolgozni,

vélhetően az Audi hatása is, hogy átlagfizetés a szektorban 524 182 forint volt 2023-ban.

Komárom-Esztergomban 379 872 forint volt tavaly a nettó átlagfizetés, ezt is a feldolgozóipar húzta feljebb. A harmadik vidéki megye Fejér lett, a 370 807 forintos átlagnál viszont sokkal jobb fizetések vannak a helyi információs és kommunikációs ágazatban, ott 565 527 forint volt a nettó átlagkereset.

Érdekesség, hogy

a fizikai munkavállalók vidéken már több helyen jobban keresnek, mint Budapesten.

Míg Győr-Moson-Sopronban 359 802 forint volt tavaly a nettó bér, amit hazavihetett egy kétkezi munkás, addig a fővárosban bérük mindössze 310 484 forint volt.

Kapcsolódó:

Befutottak a legsúlyosabb adatok: Magyarország most érte utol Nyugat-Európát, de erre senki nem lesz büszke

Valódi Hírek