DK: Kódolva van a tragédia az iváncsai akkumulátorgyárban, az Orbán-kormány mégsem tesz semmit​​​​​​ (+videó)

Az árnyékkormány szerint Orbánék akkumulátorgyárai fenyegető veszélyt jelentenek az emberek egészségére.

Kézzel-lábbal kommunikálnak egymással az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, miután a koreai, vietnámi, ukrán és kirgiz vendégmunkások

nem beszélnek magyarul

– hívta fel a figyelmet Kocsis-Cake Olivio környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter Szabó Zsolttal, Dunaújváros DK-s alpolgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.

Hozzátette: van, hogy

koreaiul küldik ki a munkaleveleket a magyar dolgozóknak, vagy az utasítások is koreaiul hangzanak el.

Mindezt úgy, hogy közben rendkívül veszélyes anyagokkal teli környezetben dolgoznak, ahol

minden hiba tragédiához vezethet

– emelte ki.

Közölte: Az árnyékkormány szerint az akkumulátorgyárak nemcsak a környezetében lakók egészségét, hanem a munkások életét is fenyegetik.

„Éppen itt, Iváncsán, három halálos baleset is történt az akkumulátorgyárban, és a munkakörülmények miatt szinte kódolva van az újabb tragédia. Az újabb halálesetek megelőzése érdekében

azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár-építést Magyarországon,

és felül kell vizsgálni a már megépülteket.

Már többször bebizonyosodott, hogy az akkumulátorgyártás veszélyezteti a munkásokat és a környező települések lakóit is, de az Orbán-kormányt csak az ázsiai nagyvállalatok profitja érdekli.

Ezért kell minél hamarabb elküldeni Orbán Viktort,

ezért fogunk előrehozott választásokat követelni, ha kisebbségbe kerül a június 9-i európai parlamenti választások után”

– hangsúlyozta a politikus.

Videó:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Kapcsolódó:

Borul a bili: Kitálaltak az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói; megdöbbentő részleteket árultak el (+videó)

Mi történt? Rosszul lettek az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, leállították a termelést (+videó)

Hárman meghaltak az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén

Valódi Hírek