Mi történt? Rosszul lettek az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, leállították a termelést (+videó)

Kiürítették az iváncsai akkumulátorgyár területét.

Orrvérzésre, fejfájásra és hányingerre panaszkodtak az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói, ezért leállították a munkát, és kiürítették az üzemet – számolt be az RTL Híradó a március közepén, egyik éjszaka történt különös esetről.

Kapcsolódó: Hárman meghaltak az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén

Az üzemrészben elektrolit-szivárgás történhetett

Az iváncsai gyár dolgozói szúrós szagra panaszkodtak, azt mondták, szerintük

elektrolit-szivárgás történhetett.

A gyár szerint nem volt szivárgás, a kellemetlen szag szerintük az egyik szivattyú karbantartásakor keletkezett. Közlésük szerint mind a 9 érintett dolgozó jól van.

„Mi már csak a műszakvezető utasítását hallottuk, hogy az üzemrészben elektrolit-szivárgás van, és el kell hagynunk az üzemrészt. A kantinban gyülekeztünk, illetve aki nagyon ki volt téve ennek az elektrolit szagnak, ő a nyitott ablaknál próbált egy kis friss levegőhöz jutni”

– részletezte a csatornának az iváncsai gyár egyik neve elhallgatását kérő dolgozója.

Később többen is rosszul lettek

Másikuk arról beszélt, hogy mindezek után még visszamentek dolgozni, azonban

később a gyártósoron többen is rosszul lettek (!).

„Hajnali 3 körül látogatták meg az üzemorvost, aki megállapította, hogy

nagy valószínűséggel vegyszeres mérgezés, mentőt nem hívtak”

– mondta.

A gyárban leállt a termelés

Kapcsolódó: Kipakolt az iváncsai akkumulátorgyár egyik dolgozója – megdöbbentő részletek derültek ki

A dolgozók arról is beszéltek, hogy a gyárban ekkor állt le a termelés, amely az ő műszakjuk alatt már nem is indult újra. Szerintük gyártástechnológiai hiba történhetett, ugyanakkor a megyei katasztrófavédelem közlése szerint a hivatásos katasztrófavédelmi egységhez bejelentés nem érkezett.

Nem csak Iváncsán történnek aggasztó dolgok

Megírtuk, hogy tavaly augusztusban mintegy tizenkét dolgozó lett rosszul az SK On Hungary akkumulátorgyár iváncsai telephelyén. Az üggyel kapcsolatban foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendeltek el nyomozást. A gyár dolgozói arról számoltak be, hogy védőruházat nélkül kellett a nehézfémekkel dolgozniuk, majd ezt követően lettek rosszul. Később kiderült,

a munkások rákkeltő anyagokkal is találkoztak az üzemben.

Kapcsolódó: Óriási botrány tört ki Debrecenben: Rákkeltő anyagokról talált bizonyítékot a civilek ügyvédje (+videó)

Arról is írtunk korábban, hogy a volt fideszes polgármester eleinte még lelkesedést mutatott a településen épülő akkumulátorgyárral kapcsolatban, mára azonban saját bevallása szerint is visszafordítaná a folyamatokat. Molnár Tibor közölte, először a gyár vezetéséhez fordult, ám miután nem történt semmi az ügyben, a környezetvédelmi hatóságnál is bejelentést tett.

Videó:

Valódi Hírek