Megrázó tények derültek ki a Novák Katalin ped0filbotrányát vizsgáló jelentésből – megszólaltak az áldozatok

A jelentést elfogadták.

Befejezte munkáját a bicskei gyermekotthonban történt m0lesztálási ügyet és annak körülményeit vizsgáló fővárosi eseti bizottság. A csütörtöki záróülésen

városvezetői koalíciós többséggel fogadták el a vizsgálattal kapcsolatos jelentést

– írta beszámolójában a Telex.

A fideszes politikusok nem jelentek meg a záróülésen

A jelentést a három megjelent, városvezető koalícióhoz tartozó bizottsági tag megszavazta, azonban a Fidesz képviselői még csak el sem mentek a záróülésre.

Kiss László DK-s bizottsági elnök szerint bebizonyosodott, hogy súlyos felelősség terheli a (2013-ig) fenntartó fővárosi önkormányzatot a történtekkel kapcsolatban, valamint abban, hogy

semmi érdemi következménye nem lett a 2011-es bejelentésnek

– hangsúlyozta, kiemelve, hogy a felelősség 2013 után az állami fenntartó intézménnyel kapcsolatban is folytatólagosan fennáll.

Wintermantel Zsolt (Fidesz), a bizottság alelnöke a lapnak azt mondta, a bizottság négy ülése alatt szerinte bebizonyosodott, hogy a „testület tökéletesen alkalmatlan arra, hogy egy ilyen ügyben bármilyen érdemi megállapítást tegyen”.

A fideszes politikus azt mondta, szerinte semmi új, lényegi információt nem tártak fel a főjegyzői vizsgálathoz képest. Úgy véli, főként személyes tapasztalatokat, korábbi dolgozók, vezetők véleményét ismerték meg, de ez nem vitte előrébb „érdemben” a fővárost abban, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek.

Wintermantel közölte azt is, hogy szerinte a bizottság elnöke teljesen szubjektív módon állította össze a jelentést a válaszlevelekből és meghallgatásokból, amelynek szövege szerinte inkább „sejtetéseket” tartalmaz, és „szétkeni az ügyet teljes mértékben”. Úgy tartja, „egy egészen más hangvételű és fókuszú jelentést is össze lehetett volna állítani a meghallgatások alapján”.

„Az áldozatok tragédiájához méltatlan, ami történt a bizottságban.

A jelentésben megfogalmazott három javaslat erőtlen, konkrét intézkedéseket nem tartalmaz, és túl általános ahhoz, hogy a jövőben máshogy alakuljon egy ilyen ügy”

– vélekedett a fideszes politikus.

Nem indult fegyelmi eljárás, sem belső vizsgálat

Mint írták, a jelentés felveti a fenntartó fővárosi önkormányzat felelősségét arra vonatkozóan, hogy

fegyelmi eljárás, belső vizsgálat nem indult az ügy 2011-es kirobbanásakor.

A jelentés szerint különösen aggályos, hogy a m0lesztálással gyanúsított igazgatót sem függesztették fel – még a rendőrségi eljárás idején sem –, holott megfélemlítette és befolyásolta a tanúkat. Sőt, az igazgató az intézményben is lakott, annak ellenére, hogy családjának volt lakása a városban – hívták fel a figyelmet.

A jelentés megállapította:

a vizsgálat során bizonyíthatóan voltak olyan információk,

amelyek alapján a gyermekek védelmének érdekében be kellett volna avatkozni a fővárosnak fenntartói intézkedésekkel a 2011-es rendőrségi nyomozás idején.

Megszólalt Tarlós István

Kapcsolódó: Videóval: Elképesztő zagyvaságot adott elő Tarlós István a bicskei ped0fil igazgató kitüntetéséről

Tarlós István akkori főpolgármester nem kívánt megjelenni az ülésen, de levélben válaszolt a bizottság kérdéseire. Válaszában leírta, hogy a főpolgármesteri átadás-átvétel kapcsán nem kapott külön információkat az intézményről, de megítélése szerint ez nem felróható Demszky Gábornak, abban viszont lehet felelőssége, hogy az igazgatót készen kapták – áll a jelentésben. Tarlós állítása szerint az igazgatót „Demszkyék” nevezték ki és tartották hivatalban, 26 év alatt egyedül az ő városvezetése alapján történt intézkedés kezdeményezése. A bejelentő munkatársak elbocsájtását Tarlós „disznóság”-nak nevezte.

Tarlós István közölte:

mindenkinek politikai felelőssége van abban, ami a ciklusa alatt történt.

„Azt ismerem el, hogy ami a hosszú történetből a 2011-es esemény az, ami az én ciklusomban történt meg, és ezt sajnálom”

– írta Tarlós, aki bocsánatot kért az ügyben. A volt főpolgármester felvetette ugyanakkor, hogy mindenki vállalja „erkölcsileg” a maga részét.

Azt mondta, a törvényi kötelezettségeknek szerinte eleget tettek. Az elítélt igazgatónak átadott Bárczy-díjat utólag nem tartaná támogathatónak. Tarlós azt mondta, a díjra nem ő tett javaslatot, ezt 2015-ben bizalmi alapon szavazták meg. A jogerős ítéletet követően Tarlós István is visszavonta volna a kitüntetést, de erre a választások eredménye miatt már nem volt lehetősége – részletezték.

Az ügyben felmerült Bagdy Gábor felelőssége is

Kapcsolódó: Kiderült: Szentkirályi Alexandra és egy KDNP-s politikus tüntették ki a bicskei gyermekotthon ped0fil igazgatóját (+videó)

A kitüntetés felterjesztője, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes szintén írásban válaszolt a bizottságnak. Állította, személyesen nem ismerte az igazgatót, az ügyről semmilyen személyes információja nincs. Közölte, a gyermekotthon igazgatóját szakmai körökből javasolták neki, a személyes felelősségéről pedig azt mondta, a díj átadása „rossz érzésekkel tölti el”.

A jelentésben ugyanakkor azt írták: nehezen hihető, hogy valaki személyesen kézzel írt ajánlást tesz és díjra alkalmasság kapcsán méltat olyan személyt, akit nem is ismer, de ha így történt, az

még inkább felveti Bagdy Gábor felelősségét a díj adományozása kapcsán.

A jelentés szerint a Bárczy István-díj 2015-ös adományozása idején mind a főjegyző, mind pedig a sajtófőnök információval bírhatott a 2011. évi bejelentésről és az azt követő eljárásokról, illetve munkakörükből adódóan a díj adományozására vonatkozó előterjesztés tartalmát is megismerhették még a döntés-előkészítő szakaszban. Ennek fényében érthetetlen, hogy miért nem jelezték már ebben a szakaszban, hogy a jelölés sértheti a fővárosi önkormányzat érdekeit – állapítja meg a jelentés.

Az áldozatok tartottak a következményektől, retorzióktól

Kapcsolódó: Hátborzongató: Milliárdos árbevételű céget működtetett a bicskei ped0filbotrány másodrendű elítéltje (+fotó)

A 2024. április 8-án tartott ülésen a bizottság tagjai kérdéseket tehettek fel az ügy két bejelentőjének és egy munkatársuknak, aki egy 2008-ban történő esetről adott információkat. Az érintettek anonimitást kértek, azonban egyikük elmondta, hogy 2010 előtt nem volt konkrét tudomása sze*uális bántalmazásról, bár néha vicceltek azzal, hogy valaki a „bácsi esete”. Ugyanakkor konkrétumok soha nem hangzottak el, ezeket nem tekintette érdeminek.

„Szembesültünk azzal, hogy egy megrázó, és mindenképpen súlyos következményekkel járó üggyel találtuk szemben magunkat,

amiben kevés támogatásra számíthatunk”

– mondta egy bejelentő. Elmondása szerint attól is tartottak, hogy az igazgató kapcsolati hálója miatt egy nem körültekintő vádaskodás mind az érintett gyermek, mind a bejelentők számára komoly következményekkel járhat.

Mint mondta, az igazgató kapcsolatrendszere és kedvező megítélése kifejezetten akadályozó tényező volt, de nem volt tiszta a jelzőrendszeri protokoll sem, amelyet csak jóval később hozott létre a minisztérium. A bejelentő egyértelműen leírta, hogy teljesen nyilvánvaló volt számukra, hogy az intézmény többi dolgozója és igazgatóhelyettesi gárdája nem fogja elősegíteni a jelzést, ezért tették a fenntartó felé a jelzést, amelyet „semleges módon” nyugtáztak. Emellett megerősítette:

a bejelentést követően a bejelentőkkel kapcsolatos munkaügyi retorziók történtek.

Meghallgatták a bicskei gyermekotthon egy másik egykori munkatársának írásos visszaemlékezését is. Eszerint 2008-ban beszélt a munkatársnak egy fiú arról, hogy a gyermekotthon igazgatója sakkozás közben molesztálta.

„Az a fiú, aki nekem elmondta a vele történteket, később másik gyermeket is megnevezett, akihez az igazgató sze*uálisan közeledett. A munkatársakkal megosztva derült ki, hogy

másnak, más gyermek hasonlókat mesélt”

– mondta, hozzátéve: nagy csalódás volt számára a gyermekotthon működéséért felelős fővárosi önkormányzat közömbös hozzáállása. Szerinte az önkormányzat elindíttatta ugyan a nyomozást, de ezzel mosta kezeit és később sem ellenőrizte a nyomozás körülményeit.

Levelében kiemelte,

„intenzíven zajlott a bántalmazást jelző gyermekek befolyásolása, megvásárlása, fenyegetése, egymás ellen fordításuk”.

Egyik fiúnak, ha megérdemli, sífelszerelést ígért az egyik vezetőhelyettes, amit később meg is kapott – jegyezte meg.

Kapcsolódó: Brutális fordulat a ped0filbotrányban: Rejtett kamerával vették fel az újabb bűncselekményre készülő Kónya Endrét (+videó)

Három javaslatot fogadott el a bizottság

A bizottság az üggyel összefüggésben három javaslatot fogadott el:

  • a fővárosi önkormányzat az er*szakos és sze*uális cselekmények áldozatai számára hozzon létre bejelentő felületet, amely automatikus jelzéssel él az illetékes hatóságok irányába, segíti a bejelentőt a bejelentés megtételében, egyértelmű információt nyújt a jelzőrendszer működéséről, a jelzőrendszeri tagok kötelezettségeiről.
  • a ped0fil és sze*uális cselekmények áldozatai traumáinak kezelésére, illetve hozzátartozók, szülők, nagyszülők, gondviselők számára történő tájékoztatás, felvilágosítás céljából a fővárosi önkormányzat hozzon létre, vagy szakmai szervezetek bevonásával működtessen konzultációs fórumokat, nyújtson mentális, pszichológiai segítséget.
  • a fővárosi önkormányzat szervezzen akkreditált képzéseket, tanácskozásokat, konferenciákat a bűnmegelőzés és az áldozatsegítés témakörében az állami és önkormányzati szervekkel, valamint a sze*uális zaklatás ellen küzdő, a jelzőrendszer megerősítésén tevékenykedő civil közösségek bevonásával.

Az ügy előzményei

Emlékeztettek: a bicskei igazgató ügye azután került elő, hogy helyettese, Kónya Endre, kegyelmet kapott Novák Katalin volt köztársasági elnöktől. A kényszerítésért elítélt Kónya Endre a ped0fil igazgató tettét akarta eltussolni egy hamis vallomás aláíratásával. Az ügy miatt lemondott Novák Katalin, Varga Judit volt igazságügyi miniszter, és Balog Zoltán is távozott a Magyar Református Egyház zsinati elnöki posztjáról.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek