Mi történt? Újra felforrt a Borkai-botrány, megszólalnak a jachtos orgiában érintett ikrek

A Borkai Zsolt-féle közpénzes magánpartin főszerepet játszottak.

Borkai Zsolt újra bajba kerülhet?

Költségvetési csalás miatt kellett a bíróság elé állnia annak az ikerpárnak, akiket még a Borkai Zsolt-féle jachtozós orgia kapcsán ismert meg az ország.

A két hölgynek szerdán kezdődött a pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az Index részletezése szerint az ügyben édesanyjuk is érintett.

A vád szerint K. Csenge és K. Lili egy, a vállalkozóvá válásukat segítő programban benyújtott pályázat keretében vissza nem térítendő támogatásban részesültek. Ám

a vállalt kötelezettségeket nem teljesítették,

a számukra utalt összeget olyan célokra használták fel, amelyeknek nem volt köze a bizniszükhöz.

Ehhez asszisztált édesanyjuk, az ügy harmadrendű vádlottja. Az asszony saját vállalkozását felhasználva valótlan tartalmú számlákat állított ki lányai részére. Így valósult meg közel 6 millió forintnyi pályázati támogatás jogosulatlan felhasználása.

Mivel az első- és másodrendű vádlottnak egyelőre nincs védője, a szerdai előkészítő ülést elnapolták. Az ügy legközelebb szeptemberben került a bíróság elé.

Belekóstoltak az italkereskedelembe

2020 júliusában írtunk arról, hogy új vállalkozásba fogtak a Borkai Zsolt adriai videóiban is feltűnő székesfehérvári ikrek.

A két lány a keresztneveik összeolvasztásával elnevezett LiCseng Ital Kereskedelmi Kft.-t 2020 március 2-án alapították. Azt 10 nap után be is jegyezte a cégbíróság a kötelezően előírt minimális jegyzett tőkével, 3 millió forinttal.

Már ekkor is szóba került, hogy a testvérpár egyike korábban egyéni vállalkozóként 2,9 millió forintos európai uniós támogatást kapott egy székesfehérvári rendezvényszervező iroda létrehozására.

Kapcsolódó: Becsődölt Borkai jachtos „modelljeinek” cége, végelszámolást kellett indítani

Mi a helyzet Borkai Zsolt orgiabotrányával?

Mint ismert, egy rendkívül furcsa interjúban, hosszú perceken át tartó feszültségfokozás után Borkai Zsolt expolgármester azt mondta, tettlegességig fajult Dézsi Csaba András, Győr jelenlegi polgármesterének egyik konfliktusa másfél–két évvel ezelőtt egy rendezvényen.

A jachtozós orgiába belebukott városvezető nyilatkozata után mindössze néhány órával később reagált Dézsi.

„Borkai Zsolt kampánytevékenysége rágalmazási stádiumba érkezett”

– jelentette ki dühösen a jelenlegi fideszes polgármester a győri városházán tartott közgyűlésen.

Később arról nyilatkozott, hogy már megtette a feljelentést kényszerítés gyanúja miatt, és reméli, az mihamarabb eredményt hoz.

A Dézsi és Borkai közötti konfliktusról >> ITT<< írtunk részletesen.

Kapcsolódó:

Most érkezett: Elítélték az egyik lányt Borkai jachtjáról — Mutatjuk, mit mondott az ítélethirdetés után

Valódi Hírek