Becsődölt Borkai jachtos „modelljeinek” cége, végelszámolást kellett indítani

Borkai Zsolt fia szintén így járt.

Végelszámolás alá vonják Borkai Ádám egyszemélyes cégét, melytől Borkai Zsolt fia a havi egymilliós fizetését kapja.

Az mfor.hu információi szerint az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. ellen tavaly december közepén indították el a végelszámolást, az esetleges hitelezőknek pedig január végég van lehetőségük jelezni a követeléseiket a cég felé.

A feltételezhetően Rákosfalvy Zoltánnal is összefüggésbe hozható kft. elleni végrehajtás nem meglepő: noha az Akonia pénzügyei eléggé zavarosak, az így is látszik, hogy a vállalkozás „a 2016 és 2019 közötti négy évben folyamatosan veszteséges volt, 14-15 milliós negatív eredményt produkáltak, 2019-ben konkrétan -14,76 milliósat.”

Ennek ellenére a luxemburgi bejegyzésű cég kiegészítő mellékletben az egész évre 12 millió forintot tüntetett fel bevételként, ez pedig éppen fedezi az egyetlen bejegyzett alkalmazott, az ügyvezető, Borkai Ádám havi egymillió forintos fizetését.

A végelszámolás így azt jelenti, hogy ilyen módon már nem fog havi fix bevételhez jutni az ifjabb Borkai. És jó eséllyel így járnak a Borkai Zsolt jachtos orgiáján résztvevő „modellek” is. Ugyanis a lányok tavaly alapított csomagküldő szolgáltatása, a LiCseng Ital Kereskedelmi Kft. december elején szintén végelszámolás alá került.

(mfor.hu nyomán)

Valódi Hírek