Teljesen begőzölt Szijjártó Péter: Orbán csúcsminisztere váratlanul kikotyogta titkát

Elárulta, mire a legbüszkébb.

Nem tudta leplezni büszkeségét

Büszkeségének adott hangot (!) a demokrácia hazai helyzetével kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Koppenhágában, mondván: „amennyiben a magyar lakosság nem lenne elégedett a kormánnyal, akkor nem nyerték volna kétharmados többséggel az utóbbi négy választást”.

Ha megvan a „tisztelet”

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a dán kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján arról tájékoztatott – először is a demokrácia magyarországi helyzetével kapcsolatos bírálatokra vonatkozóan –, hogy a téma „valóban felmerült a találkozón”, de – jegyezte meg – „igen fontos”, hogy Lars Lokke Rasmussen tiszteletteljes olyankor is, amikor különbözik a felek álláspontja bizonyos kérdésekben.

„És ha megvan ez a tisztelet, akkor pedig a legnehezebb kérdéseket is meg lehet vitatni”

– rögzítette Szijjártó, kitérve rá, hogy ő maga nem vetett fel dán belpolitikai ügyeket, ugyanis – mondta –

ez nem szokása más országok esetében.

Kapcsolódó: Borul a bili: Szijjártó Péter olyat tett Szlovákiában, amivel saját ellenségeit vádolja az Orbán-kormány (+videó)

Mások véleménye semmit sem számít

Az MTI közlése szerint a miniszter „büszkeségét fejezte ki” a magyarországi helyzettel összefüggésben, mondván, hogy azt egy adott állam lakói tudják legjobban megítélni, „hogy demokrácia van-e”, márpedig – folytatta – a jelenlegi kormány zsinórban négy választást is kétharmados többséggel nyert meg, ez a fajta felhatalmazás pedig azt jelenti szerinte, hogy „igenis jól végzi a munkáját” (?).

Hangoztatta: ha az emberek többsége szerinte nem lenne elégedett, akkor leváltanák a kormányt, azonban a jelek szerint „nincs erről szó”, ugyanis – magyarázta – 2010 óta rendre megkapják a bizalmat a folytatáshoz.

Kijelentette:

mások ítéletére pedig nincs is szükségük (!).

A „gyermekvédelem”-ről is beszélt

Szijjártó Péter ezután a gyermekvédelmi törvényt érő kritikákkal kapcsolatban arra a kérdésre kereste a választ, hogy „vajon hányan olvashatták a jogszabály szövegét”.

„Arra kérném azokat, akiknek szándékukban áll állást foglalni magyar törvényekről, hogy előbb olvassák el azokat, és csak utána nyilvánuljanak meg.

Ugyanis ha olvasták volna, akkor nem mondanák azt, amit”

– kérte, valamint megerősítette: a kormány a szülők kizárólagos feladatának tekinti a gyermekek sze*uális kérdésekkel kapcsolatos nevelését.

Kapcsolódó: Nyakig van a szószban Szijjártó Péter: A külügyminiszter Sulyok Tamással vitetné el a balhét

Azt is vázolta, mire lehet számítani a harctéren

Szijjártó az ukrajnai háborúval és az EU vonatkozó politikájával kapcsolatban arra emlékeztetett, Magyarország szomszédos országként közvetlenül és rendkívül súlyosan szembesül a háború negatív következményeivel, ezért igencsak érdekelt a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában – mesélte.

Úgy vélekedett: jól láthatólag egyik fél sem tudja megnyerni a háborút, így – jelentette ki –

„az Ukrajna győzelmére számító európai politikusok tévedtek,

ahogy Oroszország sem tud egyértelműen felülkerekedni”.

Szerinte ebben az esetben pedig kizárólag diplomáciai rendezés képzelhető el, a kérdés pusztán az, hogy mikor kezdődhetnek el a béketárgyalások.

„És minél később, annál több ember fog meghalni, annál nagyobb lesz a pusztítás”

– riogatott.

„Mi minél előbbi békében reménykedünk, minél előbbi tűzszünetben, minél előbbi béketárgyalásban”

– reménykedett.

Végül azt mondta: Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök személyében nem támogathatnak olyat a NATO főtitkári posztjára, aki korábban hazánk „térdre kényszerítéséről” beszélt.

Szijjártó Péter közösségi oldalán is megosztott furcsa tájékoztatójából egy kisebb részletet, amelyet az X-akták zenéjével turbózott fel.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook / MTI)

Valódi Hírek