Aggódnunk kell? Életveszélyes anyag kerülhetett a levegőbe a rákosrendezői tűz miatt (+videó)

Komoly egészségügyi aggályok merültek fel a Rákosrendező állomáson keletkezett tűz miatt.

Mint ismert, a vasúti talpfák kaptak lángra hétfőn késő este Budapest XIV. kerületében, Rákosrendező állomás Teleki Blanka utca felőli oldalán.

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága közölte, hogy a helyszínre érkezett szakemberek a tüzet körülhatárolták, vízszállítók, vízágyúk és munkagépek segítették a munkálatokat, amelyek elhúzódhatnak egy darabig.

Kapcsolódó: Hatalmas tűz ütött ki Rákosrendezőn – megszólalt a MÁV és a katasztrófavédelem

Mérgező füst keletkezhetett

Ahogy a divany.hu rámutatott, a tűzeset komoly egészségügyi aggályokat is felvet, hiszen

a lángokba borult vasúti talpfák veszélyes hulladéknak minősülnek.

Mint kifejtették, a talpfákat egyebek mellett CCA-vegyületekkel itatják át.

Ezek rezet, krómot és arzént is tartalmaznak, komoly egészségkárosító hatásuk van, körültekintően kell velük bánni.

A réz, bár fontos az emberi szervezet számára, nagy mennyiségben mérgezéshez vezet. A beteg többek között hasi fájdalmat, zöldeskék színű hányást, valamint hasmenést tapasztalhat – részletezték a hazipatika.com-on.

A krómvegyületek hatása az egészségre alapvetően függ a króm oxidációs állapotától – fejtették ki a kockazatos.hu nevű weboldalon, hozzátéve, hogy

bizonyos vegyületei erősen mérgezőek és rákkeltő hatásúak.

Az arzén hazánk egyik legaggályosabb ivóvízszennyező kémiai anyaga. Erősen mérgező, színtelen, többségében szagtalan, és bár bizonyos vegyületeit a gyógyászat területén is alkalmazzák,

az arzénfelhalmozódásnak szerepe lehet a bőr-, tüdő-, hólyag-, valamint veserák kialakulásában

– mutattak rá a webbeteg.hu-n.

Mellesleg az Európai Unió már tervezi a szóban forgó vegyületek használatának korlátozását, sőt, az is szóba került, hogy ezek a szerek tiltólistára kerüljenek.

A közlekedési társaságoknak a már nem használt talpfák kapcsán az ártalmatlanításra specializálódott cégekkel kell felvenniük a kapcsolatot.

A divany.hu kérdéseket küldött a MÁV-nak és a katasztrófavédelemnek azzal összefüggésben, hogy valóban veszélyes hulladék égett-e el Rákosrendezőn. Amint válaszokat kapnak, cikkünket frissítjük.

FRISSÍTÉS

A katasztrófavédelem arról tájékoztatta a divany.hu-t, hogy az oltás idején mobil laborban, a tűz, 100 méteres körzetében, továbbá a lakott területen is méréseket végeztek. Mint kifejtették,

határérték feletti veszélyes anyag nem volt kimutatható,

különleges intézkedésre így nem volt szükség.

Videók a Rákosrendező állomásnál felcsapott lángokról

A Népszava közösségi oldalán osztotta meg az olvasóitól kapott felvételeket a rákosrendezői tűzesetről.

Továbbá egy egészen közeli felvétel is készült a tűzesetről, a videót a YouTube-ra töltötte fel egy felhasználó.

(Népszava Online/Facebook/Ferko/YouTube)

Valódi Hírek