Nagyot koppant Rákay Philip: Hiába trükköztek az adatokkal, brutálisan bezuhant a Most vagy soha! nézettsége

Ennek nem fog örülni a producer.

Az adatok szerint a Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet több mint 75 ezren látták a nyitóhétvége alatt a magyar mozikban, így ez lett a koronavírus-járvány utáni időszak legsikeresebb magyar filmje.

A nyitóhétvége során – a 162 millió eladott jeggyel – 1990 óta az egyik legtöbb bevételt produkálta a Petőfi-film. Megjegyezzük, a sikerhez talán az is hozzájárulhatott, hogy több iskolában is kötelezővé tették Rákay Philipék művének megtekintését.

Ugyanakkor a 24.hu jelezte, a második hétvégére jelentősen megcsappant az érdeklődők száma, ugyanis

a Most vagy soha! nézettsége 71,2 százalékkal bezuhant.

Kapcsolódó: Hiába titkolják, kiderült: Rákay Philipék botrányos lépéssel manipulálják a Most vagy soha! nézettségét

A kormánypárti producer korábban azt mondta, mindenkinek „hazafias kötelessége” elmenni a moziba és megnézni a filmet. Rákayék alkotása az első hétvégén 75 551 embert érdekelt, azonban a második hétvégén ez a szám jócskán lecsökkent, és

már csak 21 755 ember volt kínácsi a filmre.

A Filmhu szakportál Facebook-oldalán a 2017-es Kincsem című filmet vetette össze a Rákay-féle Petőfi-filmmel, hiszen Herendi Gábor alkotása is rekord költségvetésből készült, szintén 19. századi magyar eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm, sőt, annak idején szintén a március 15-ére időzítve mutatták be.

Mint írták, az első hétvégén a Nagy Ervin főszereplésével készült film is több mint 72 ezer nézőt vonzott a mozikba, a Kincsem viszont a továbbiakban is fenn tudta tartani az érdeklődést,

a második hétvégére mindössze 29 százalékkal esett vissza a nézőszám.

„Ha ez a trend állandósul, a Petőfi-filmnek kevés esélye lesz utolérni a világverő versenylovat, amely 456 666 eladott jeggyel zárta a mozis pályafutását”

– írták.

(Filmhu – a magyar moziportál/Facebook)

Kapcsolódó:

Ismét befürdött Orbánék sztárproducere: Rákay Philipet megütheti a guta, ha ezt meglátja

Valódi Hírek