Kezdheti lapátolni a pénzt Rákay: Tetemes összegű támogatást kapott az éppen készülő filmje

Rákay Philip épp készülő filmje is állami támogatást kapott.

5 millió forint támogatást ítélt meg a Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága a Rákay Philip nevével fémjelzett Mohács 1526 címmel készülő filmnek – írta meg a 24.hu.

Újabb történelmi filmet tervez Rákay Philip

Rákay Philip, Szente Vajk és a forgatókönyvet író Kis-Szabó Márk következő közös projektjükkel a mohácsi csatát tervezik megfilmesíteni.

„A mohácsi csatáról szóló produkció története kész, ugyanúgy Kis-Szabó Márkkal és Rákay Philippel építettük fel. Az úgynevezett treatmentet – amely részletesen leírja a cselekményt – adjuk be ősszel a Nemzeti Filmintézethez, és várjuk az elbírálását. Ha az első lépés sikeres lesz, akkor állhatunk neki a forgatókönyv írásának.

Ha megvalósulhat a film, akkor 2026-ra kellene elkészülnie, a mohácsi csata 500. évfordulójára”

– mondta el Szente tavaly augusztusban.

A projekt a megítélt 5 milliós összeget a forgatókönyv első változatának elkészítésére kapta. Az író az a Kis-Szabó Márk, aki Rákay Philippel és Szente Vajkkal közösen vett részt az állam által 4,7 milliárd forinttal támogatott Most vagy soha! című Petőfi-film elkészítésében is.

A film ötletéről először Rákay Philip beszélt 2023 elején, akkor azt mondta, A rettenthetetlenhez hasonló végeredményt szeretne megvalósítani. A Nemzeti Filmintézet azóta el is fogadta a film ötletét, így érkezhetett meg az első támogatás, amelyet az intézet július 12-ei döntései között tett közzé.

Rákay filmjei a kritikusokat nem győzik meg

Beszámoltunk arról, hogy a Bencsik-testvérek után áprilisban az elismert Petőfi-kutató kapta ízekre Rákay Philip kurzusfilmjét.

Margócsy István neves Petőfi-kutató is megfogalmazta gondolatait a kormánypárti producer filmjével kapcsolatban a Jelenkorban megjelent „A titokzatos magyar történelmi kurzusfilm – Avagy a Most vagy soha! mint állatorvosi ló” című hosszú cikkében.

A kutató úgy látja, a film úgy manipulálja a történelmet, hogy

„az nem csupán káros, hanem szégyenletes is”.

Hangsúlyozta: a kerettörténetek bár megfelelnek a valóságnak, a részletek és a belső cselekmények azonban már kitalációk.

„A film nem csupán művészeti fantázia, hanem

minden szempontból hamis és ízléstelen történelmi torzítás”

– fogalmazott Margócsy István, jelezve, a készítők a film „hazafias” tartalmát hangsúlyozzák, és azt várják el a közönségtől, hogy ugyanilyen „hazafias kötelességből” fogadja be és dicsérje a művet. Margócsy rögzítette:

egyetlen filmet sem kell „hazafias kötelességből” megnézni.

Azzal kapcsolatban, hogy a film megtekintését több iskolában is kötelezővé tették, rámutatott: ez rendkívül súlyos károkat okozhat történelmi és irodalmi szempontból egyaránt.

Valódi Hírek