Ezen érdemes elgondolkodni a kritikátlan fanatikusoknak.
Hadházy Ákos szerdán egy nagyon alapos írásban illetve videóban szedte le a keresztvizet az elmúlt hetekben rémületes szektás rajongással övezett új messiásról, Magyar Péterről.
Hadházy posztját változtatás nélkül idézzük, illetve a cikk alján megnézheted a videót is:
Az elmúlt napok politikai mozgásai kétségessé tették, hogy belátható időn belül elérhető-e két alapvetően fontos cél: a tisztességes, valódi választások feltételeinek kivívása, illetve az egységes, megújult és hiteles ellenzéki erő létrejötte.
A március 15-én, komoly sajtótámogatással létrejött, sok érdeklődőt vonzó és kifejezetten sikeres rendezvény legfontosabb üzenete ugyanis az az ígéret volt, hogy a jelenlegi hatalom leváltható a következő választáson, még akkor is, ha a választások feltételei a jelenlegiek maradnak.
Jól látszik, hogy van igény ilyen ígéretre, az okkal csalódott és kiábrándult ellenzéki közönség nagyon várja azt az embert, aki majd csodát tesz. Sajnos azonban bárki, aki ilyet ígér – még ha őszintén teszi is, bízva a saját nagyszerűségében –, az vagy hatalmasat téved, vagy Ha pedig tisztában van azzal hogy téved, és úgy mondja ezt, akkor sajnos hazudik.
Egyáltalán nem új stratégia az, amelyik először a választás megnyerését ígéri, majd aztán a demokrácia visszaállítását. Az összes eddigi parlamenti és parlamenten kívüli párt ezt ígéri, és a március 15-ét zászlóbontásra használó új párt üzenete is ez.
De hiába mondja ezt szinte mindenki, sajnos SZINTE biztos, hogy ez csak fordítva működik: először a valódi választások feltételeit kell kiharcolni és azután váltható le a kormány – sokszor elmondtam már: A „szinte” szó fontos a Fidesznek, mert amíg a látszata megvan a vereségének, a tömegek négy évig nyugton vannak.
Tudom, hogy vannak, akik felhorkannak ezen, és azt vetik közbe, hogy hát én is nyertem egy egyéni választókerületben, Budapesten és a nagyobb városok egy részben pedig ellenzéki polgármesterek vannak. Nem mond ez ellent a legfőbb állításomnak: az országos választást a jelenlegi körülmények közt megnyerni szinte lehetetlen.
Több oka van ennek. A legismertebb az erőviszonyokban rejlik: a hatalomnak semmi sem túl drága, akár kormánypropagandára kell költeni, akár népboldogító osztogatásra. Ha nagyon veszélyben érzi magát, lesz majd 14. havi nyugdíj is, vagy valami hasonló.
És a lényeg, a legfontosabb: bármikor meg tudják változtatni a játékszabályokat, ahogy tették a közelgő önkormányzati választás előtt is. Ha veszélyben érzi magát a hatalom, hoz egy olyan törvényt, amelynek értelmében az ellenzéki jelölteknek hátrakötözött kézzel és leragasztott szájjal kell indulniuk. Mert megtehetik.
Sokszor elmondtam ezt, de a jelek szerint ellenzéki honfitársaink egy jelentős része számára még mindig vonzóbb az a remény, hogy csak egy, az eddigieknél esetleg alkalmasabb jelölt hiánya az akadálya a kormányváltásnak. Az ő körükben nagy lelkesedést okozott az új, külső szereplő felbukkanása, és csak remélni merem, hogy nem csalódnak majd nagyon.
Azt azonban be kell vallanom, számomra ez a csodavárás komoly dilemmát okoz: fel kell tennem a kérdést, hogy szabad-e folytatnom a politizálást. Egyedül ugyanis természetesen soha nem fogom tudni elérni az állami propaganda hirdetések leállítást, a fideszes álcivil szervezetek milliárdos támogatásának tiltását, az MTVA vezetőjének leváltását, a külföldön dolgozó sok százezer magyar szavazati jogának visszaadását.
Márpedig szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen legitim célja annak, hogy elfogadtam a parlamenti mandátumot. A cél eléréséhez tömegek támogatása kellene, amit eddig nem tudtam megszerezni. Ennek oka – a saját gyengeségeim mellett – leginkább az a fals reménytelenség volt, hogy „ezekkel” szemben nem lehet eredményt elérni.
Most azonban felcsillant az a fals remény is, hogy a kormányváltáshoz nem kell tenni semmit, csak várni a következő választásokat és bízni az új vezércsillagban. A következő időszak legfontosabb kérdése lesz számomra, hogy maradt-e az én álláspontomnak bármilyen támogatottsága az ellenzéki szavazók között, vagy a hamis reménytelenséget felváltja a hamis remény: nem kell küzdeni a tisztességes választásokért, így is győzni fogunk.
Legalább ilyen súlyú kérdés, hogy Magyar Péter berobbanása után van-e esély egy egységes, megújult és hiteles ellenzéki erő létrejöttére. Március 15. után sajnos kicsit kevesebb, mint eddig, több ok miatt is.
Abban természetesen igaza van Magyar Péternek, mint oly sokaknak, hogy egy új, határozott, tiszta és HITELES politikai erőre hatalmas szükség van Magyarországon, és az is nyilvánvaló, hogy a létező ellenzék akarva vagy akaratlanul a hatalom érdekeit szolgálja. A hogyannal azonban sajnos több baj van:
Az új, határozott, tiszta és hiteles ellenzéki jelzők mellé az EGYSÉGES is elengedhetetlen. Itt az elképzelések homályosak, és hiba lenne arra várni, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok meghajolnak az új erő előtt és önként távoznak. Az oly sokat várt ellenzéki egység kétféle módon érhető el.
Az egyik, ha az új erő egyszerűen lemossa a pályáról az eddigieket és persze ezzel együtt a Fideszt is megveri. Ez nem lenne lehetetlen egy demokráciában, csak ugye az az, ami nincs.
A második, ha az új párt már az indulásnál jóval erősebb a meglevő ellenzék legerősebb pártjánál és a választások előtt így olyan erőpozícióból tárgyalhat, hogy elérheti a kompromittálódott politikusok kihagyását az „összefogásból”. Ez a cél elérhető a megmaradt független sajtó támogatása esetén, de érdemes tanulni azoknak a példájából, akik hasonlókat ígértek. Bajnai Gordon például szintén „messiásként” tért vissza 2012-ben, ő is egy nagy tüntetéssel adott reményt és az ő mozgalmát is 14 százalékra mérték rögtön a bejelentés után, aztán még sem sikerült neki.
Meggyőződésem szerint egy valódi reményt keltő, új politikai erő létrehozásának három alapfeltétele van:
Nem EGY ember tűzi ki a zászlót, és várja, hogy mások csatlakozzanak hozzá, hanem több, komoly és hiteles szereplő indul el együtt az úton. Erre lett is volna esély, most viszont egy darabig jóval kevesebb. A legendákkal szemben ugyanis egyáltalán nem állnak hosszú, tömött sorban azok, akik letettek már valamit az asztalra életükben, ismertek valamennyire, emiatt vesztenivalójuk is van, de nem, vagy nem nagyon mártóztak meg eddig a magyar politika pöcegödrében.
Ha nem egy, hanem több ilyen ember összeáll, akkor lenne esély arra, hogy a maradék független média által felkapott médiapárt helyett valódi, a legkisebb falvakba is elérő HÁLÓZATOT hozzanak létre és ez után akár arra is lehet esély, hogy sikerese küzdjenek a tisztességes választásokért, majd akár el is indulhatnának azon.
Nyilván, a magányos zászlóbontásban is lehet fantázia, kellő médiahájp mellett RÖVID TÁVON különösen sikeres lehet. Hosszú távon azonban csak akkor, ha a zászlóbontó vezér valóban, minden kétséget kizáróan HITELES. Ha egy kicsit is belegondolunk, Magyar Péterre ez nem igaz, legalábbis rengeteg kérdést vet fel a személye. Ha valaki már eldöntötte, hogy ezentúl csak rá hallgat és benne bízik, kérem, hogy ne olvassa el az alábbiakat!
– Magyar Péter egyike volt azoknak az – általam nem kedvelt – embereknek, akik a rendszertől nulla munkáért horribilis pénzeket bezsebelve nézték némán a demokrácia leépítését. A nyilvános adatbázis szerint a Diákhitel Központ vezetőjeként – nyilvánvalóan politikai kinevezettként – 2018-2022 között havonta 3,6 millió(!) forintot + havi 700 ezer forint prémium ütötte a markát. A családi viszályokkal egy időben innen távoznia kellett, azonban ezután havi 1,5 millióért(!) ült a rendszer kegyeltjeit finanszírozó Mészáros Bank felügyelő bizottságában (nulla munka) és a Közútkezelő, valamint a Volánbusz igazgatóságában (1,2 millió forint). Ezekhez az állami cégekhez is nyilvánvalóan politikai kinevezettként került. Ha nem lenne annyira szomorú, mosolyognék azokon a kommentenken, amelyek szerint ő valamiféle Lúdas Matyiként lenne. Maximum Döbrögi kirúgott, de addig jól fizetett íródeákja lehetett volna a mesében.
– A Diákhitel Központ szerződéseit tartalmazó listáján számos megkérdőjelezhető tétel van, az ő általa vezetett időszakból is. Ezek közül többet (a vezetése alatti és az utáni időszakból) ki is kértem a Központtól, remélhetően meg is fogják küldeni. Ezek közül természetesen a legkirívóbb a milliárdos propagandakirály, Balásy cégeinek a megbízása, amiről egyébként maga Magyar nyilatkozta, hogy felesleges és túlárazott szerződések voltak. Ez magának a korrupciónak a definíciója amúgy Varga Mihály szerint is, a jog pedig hűtlen kezelésnek mondja ezt. Így van ez akkor is (sőt), ha Rogán utasítására volt Magyar Péter társtettes. Ezt meg lehet bánni, önfeljelentést lehet tenni és nagyon szép dolog, ha bizonyítékokat is hoz. Egy dolog viszont hiteltelen: ha valaki azonnal önmagát nevezi meg ennek a rendszernek a lebontójaként. (Természetesen előre látom azokat a véleményeket, amelyek arról szólnak, hogy hát én is a Fidesz tagja voltam. Ezt az összehasonlítást azért kikérem magamnak)
– Jól dokumentált történet továbbá, hogy Magyar 2019-ben polgármesterként indult Balatonhenyén és Gulyás Gergelyt is meghívta kampányrendezvényére. Az utolsó pillanatban azonban visszalépett, mivel polgármesterként a Diákhitel Központ vezetéséről és az azzal járó milliókról is le kellett volna mondania. Így maga helyett egy barátját küldte a posztra, aki egészen botrányos módon akarta az addig a nyugalom szigeteként ismert faluban úgy átminősíteni a telkeket, hogy arra új gigaberuházások épülhessenek (az Orbán Ráhel bizalmasa által épített hatalmas kastély építését pedig tovább segítette).
– Bár a jelek szerint házasságuk vége meglehetősen viharosra sikeredett Varga Judittal, Magyar mégis végig asszisztálta felesége mellett a demokrácia leépítését. Számomra abszolút hiteles forrásom szerint sokaknak dicsekedett azzal, hogy valójában „ő vezette az Igazságügyi Minisztériumot”. Ezt bizonyítani nem tudom, de hogy azok az általa is elismert komoly veszekedések nem a demokrácia leépítése miatt történtek, az szinte biztos.
– A Partizánnak adott első interjúban egyértelműen arról beszélt, hogy tiszteli Orbánt és felnéz rá, a második interjúban pedig egészen magától értetődőnek mondta, hogy adott esetben koalícióba lépne a Fidesszel. Ez azt jelenti, hogy vagy nem gondolja komolyan a magáról sugallt képet, vagy nincsen tisztában a rendszer lényegével.
– Végül a HVG cikkre adott meglepően arrogáns válasza alapján nem tudja, mi a különbség a szabad sajtó és a propaganda között.
A fentiek közül egy is elég lenne, hogy óvatos legyen az ember, de a tények sorozata mellett csak akkor lehet elmenni, ha az ember vak, vagy annyira hinni akar, hogy becsukja a szemét.
Megértem, hogy vannak, akik annyira szomjazzák a reményt, hogy így tesznek. De engedjék meg nekem azt a luxust, hogy kimondhassak egy dolgot. Nem tudom, hány választást élek még meg, azt pláne nem tudom, ebből mennyi lesz a valódi választás, de száradjon le a kezem, ha Orbán után még egyszer akár hittel, akár „befogott orral“ olyan emberre szavazok, aki egyrészt életében nem tett le még semmi komolyat az asztalra a politikán kívül, másrészt azt kéri, hogy felejtsem el neki, mit mondott vagy mit tett korábban.
Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a néhány gondolattal sokakban rossz érzést fogok kelteni. De ha visszanézek a 2006 óta végzett politikai munkámra, akkor egy valami biztosan igaz: sokszor én is túl későn mondtam el dolgokat. Ezt a hibát szeretném elkerülni. Cserébe ígérhetem, hogy ezek lesznek az utolsó mondatok, amikben Magyar Péterrel foglalkozom.
Végül: természetesen Magyar Péter nagyon sok, a kormányt és az ellenzéket is érintő igazságról beszél mostanában, kétségtelenül nagyon meggyőzően. Ez viszont még akkor sem biztos, hogy összességében magának az igazságnak jót tesz, ha azokat komolyan gondolja. Munkájához sok sikert kívánok!
.
Kapcsolódó cikkünk:
Pottyondy Edina leszedte a keresztvizet Magyar Péterről, ettől kiakadnak a rajongók
.
