Befutott a pénzvonat: Hatalmas összeget pumpáltak Orbánék a gödi akkumulátorgyárba

Erre megy el a közpénz. A gödi akkumulátorgyár rengeteg támogatást kapott.

A magyar kormány finanszírozza – természetesen az adófizetők pénzéből – a Samsung SDI új, nagy volumenű gyártósorbővítésének majdnem 20 százalékát.

Tavaly december 14-én a Samsung SDI Magyarország Zrt. egy 67,8 milliárd forintos volumenű beruházása kapcsán

összesen 13,8 milliárd forintnyi kormánytámogatásról írt alá szerződést.

Ez derül ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) frissített 2023-as listájából, amely az egyedi kormánydöntéssel (EKD) adott támogatásokat összegzi – írta meg a 24.hu.

Az nem derült ki a dokumentumokból, hogy hol tervezik az új beruházást. Az viszont igen, hogy

a Samsung SDI nem vállalt munkahelyteremtést az elképesztő támogatásért cserébe.

Ezzel az összeggel a dél-koreai multicég kapta tavaly a legmagasabb összegű EKD-támogatást. Rögtön utánuk a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. következett, amely pontosan ugyanekkora mértékű állami hozzájárulást kapott „meglévő gyártó létesítmények további egységgel történő bővítése” jogcímen.

Akkumulátorgyár-bővítést tervezhetnek

Megírtuk, hogy a Samsung SDI megerősítette: döntés született a harmadik gödi gyár megépítéséről. A február 27-i bejelentés értelmében a cég a Hyundai-jal működik majd együtt a beruházás során, 2026. és 2032. között 500 ezer elektromos jármű akkumulátorát gyártanák le.

A második gyár építése már folyamatban van, azt idén szeptemberben adhatják át. A harmadik a hírek szerint 2026-re készülne el, de

már a munkásokat is toborozzák a Fülöp-szigetekről.

Környezet- és egészségkárosító a jelenlegi üzem

Mindezt azok után, hogy hihetetlen környezetszennyezést produkált a gödi Samsung-gyár. A dolgozók évekig rákkeltő anyagoknak voltak kitéve,

a levegőbe pedig 88 tonna magzatkárosító oldószer került

a jelentős mennyiségű szén-dioxid mellett.

Az is kiderült, hogy tavaly júniusban a nikkel mennyisége a gyárban a megengedettnél 250-szer nagyobb volt. 2021-ben és 2022-ben összesen 133, 2023-ban pedig 44 emberről állapították meg a Samsungnál, hogy fokozottan ki van téve a rákkeltő anyagoknak.

Azonban nem ez volt az első eset, hogy a hatóság elmarasztalta a vállalatot. A hulladékfeldolgozó céget már többször megbüntették súlyos mulasztások miatt, amely most évi 52 ezer tonnára szeretné növelni kapacitását. Ugyanis a selejtes és minőséghibás akkumulátorok mennyisége nőni fog, hiszen

a gödi Samsung-beruházás nemrég kapott katasztrófavédelmi engedélyt az új üzemére

és a közeljövőben meg is kezdheti majd működését az SK Innovation iváncsai akkumulátorgyára is.

Valódi Hírek