Koránt sincs vége: Izzani fog a levegő a parlamentben, komoly vitákra kell készülni

Több fontos téma is terítékre kerül a nap folyamán a parlamentben.

Magyarország 1944-es náci megszállását követő tragikus eseményekről emlékezik meg kedden az Országgyűlés. A parlament

napirendjén számos pénzügyi szektort érintő törvénymódosítás is szerepel.

Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés reggel 9 órakor kezdődik a megemlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások következnek.

Kivételes eljárásban tárgyalják azt az országgyűlési határozati javaslatot, miszerint sérti a szubszidiaritás elvét (be nem avatkozást jelent, amely a tagállamok döntési és cselekvési képességét védelmezi – a szerk.) az európai parlamenti és tanácsi irányelvmódosítás, amely a harmadik országok nevében végzett érdekképviselet átláthatóságára vonatkozó harmonizált belső piaci követelmények megállapításáról szól.

Általános vita lesz a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról, amely uniós irányelvek és rendeletek magyar jogba ültetésével az ágazat „digitális működési rezilienciáját” (rugalmasságát, ellenálló képességét – a szerk.) erősítené.

Megvitatják az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosítását,

amely egyebek mellett állami vagyontárgyakat juttatna ingyenesen a Magyar Falu Programban résztvevő, 5 ezer és 15 ezer fő közötti településeknek.

A vagyonátadás célja, hogy a települések meg tudják valósítani hosszú távú fejlesztési programjaikat.

Napirenden szerepel a kriptoeszközök piacáról szóló, uniós jogharmonizációt célzó törvényjavaslat, amely egyszerre kívánja támogatni az innovációt, biztosítani a fogyasztó- és befektetővédelmet, valamint a kriptoeszközökkel kapcsolatos jogbiztonságot, a pénzügyi stabilitást és a monetáris szuverenitást.

Utolsó napirend az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) létrehozásáról szóló megállapodást módosító, a bank kormányzótanácsa által 2023. május 18-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 259. és 260. számú határozatok kihirdetése.

Az egyik határozat az EBRD földrajzi tevékenységi körének szubszaharai bővítéséről, a másik egyes alaptőke korlátozások megszüntetéséről rendelkezik.

Mi történt hétfőn?

Háromnapos ülést tartanak a héten a parlamentben, a képviselők már hétfőn megkezdték a munkát. A minap az Országgyűlés mindenek előtt megemlékezett Orosz István nemrég elhunyt volt országgyűlési képviselőről, majd napirend előtti felszólalások hangzottak el.

Hétfőn az azonnali kérdések és válaszok órájában több fontos téma is terítékre került a parlamentben. A nap folyamán interpellációk (képviselői beadványok – a szerk.) hangzottak el, többek között a ped0filbotrányhoz, a gyógyszertárakhoz, a pedagógusok bérfejlesztéséhez, valamint a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódóan.

(MTI /Nyugati Fény)

(Kiemelt képünk illusztráció)

Kapcsolódó:

Arató Gergely a parlamentben: Vallják be, miért fenyegetheti Kónya Endre most is a gyermekeinket! (+videó)

Alig kezdett elülni a fideszes bicskei botrány, most tört ki az újabb gyermekbántalmazási balhé

Valódi Hírek