Alig kezdett elülni a fideszes bicskei botrány, most tört ki az újabb gyermekbántalmazási balhé

Megáll az ész!

Kecskemét fideszes polgármestere kitüntette azt a hokiedzőt, aki ellen gyermekbántalmazás miatt vizsgálat folyik – számolt be az ügyről a 24.hu.

Újabb bántalmazási ügy

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere február 9-én elismerő oklevéllel díjazta Szabó István Pált, a Kecskeméti Sportiskola (KESI) jégkorongedzőjét. Mindeközben már

tavaly szeptember óta nyomozás zajlik ellene kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.

2022 végén olyan jelzések érkeztek a Magyar Jégkorong Szövetségbe (MJSZ), amelyek folyományaként tavaly nyáron az MJSZ „ismeretlen tettes” ellen feljelentést tett. 2023 szeptemberétől pedig tanúmeghallgatások zajlanak egy, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozásban.

Az eljárás folyamán meghallgatottak egyike a sportágban csak „Coca” (sic!) néven ismert korábbi kiváló jégkorongozó

sportpedagógiai, sportpszichológiai módszereit, eszköztárát kérdőjelezi meg.

Kérdések és válaszok

A portál több kérdést is küldött a rendőrségnek arról, valóban érkezett-e a Magyar Jégkorong Szövetség által beadott feljelentés a KESI jégkorongszakosztályát, annak egyik edzőjét érintő ügyben.

Amenyiben igen: nevesített vagy ismeretlen tettes ellen tették-e meg a feljelentést? Hol tart az ügy, miért nyomoznak, van-e gyanúsított, történt-e bármilyen kényszerintézkedés? – érdeklődnek.

A rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy

„a Kecskeméti Rendőrkapitányság folytat nyomozást egy, a Magyar Jégkorong Szövetségtől érkezett bejelentés alapján”,

azonban a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem adhatnak.

Megkeresték a polgármesteri hivatalt is

A fideszes Szemereyné Pataki Klaudiánál arról érdeklődtek, a jutalmazás előtt

volt-e tudomása arról,

hogy a jégkorongszakosztály egyik edzője, minden bizonnyal az általa aláírt oklevelek egyikének címzettje érintett lehet egy kiskorú veszélyeztetése miatt zajló rendőrségi nyomozásban.

Arra is kíváncsiak voltak, hogy kinek az előterjesztése nyomán jutalmazta oklevéllel a KESI edzőjét.

A polgármesteri iroda azt a választ küldte, hogy:

„{a}z önkormányzatnak, a polgármesternek

nem volt tudomása semmilyen, az edző ellen indított eljárásról.

Maga az esemény hagyomány, ilyenkor kifejezetten az adott szezonban sikereket elért fiatal sportolókat díjazzuk, ehhez kapcsolódóan pedig automatikusan az edzőiket is.”

Valódi Hírek