Nagy a baj a MÁV-nál: Az üres helyekre sem lehet dolgozót felvenni

Lázár Jánosék létszámstopot hirdettek.

A MÁV elrendelte az üres pozíciók zárolását. Ez azt jelenti, hogy az üres, betöltetlen pozíciókra mostantól csak különösen indokolt esetben, külön engedéllyel vehetnek fel új embereket – értesült a telex.hu.

A cég a portálnak megerősítette a hírt:

„a hatékony létszámgazdálkodás megvalósítása érdekében az üres pozíciók betöltése immár egyedi engedélyeztetési eljáráshoz kötött”

– írták.

Ennek ellenére azt állítják, hogy nem hirdettek létszámstopot.

„A MÁV-VOLÁN-csoport leányvállalatainál számos munkakörbe van felvétel, a közszolgáltató folyamatos működése biztosított”

– hangsúlyozták. Persze kérdés, hogy mely munkaköröket kötik majd engedélyeztetési eljáráshoz a jövőben, illetve hova lehet külön engedély nélkül dolgozót felvenni.

A portál birtokába jutott belső levélből mindenesetre az derült ki, hogy minden pozíció engedélyköteles.

„A működés során megüresedő pozíciók esetében a toborzás és munkaviszony létesítés kizárólag különösen indokolt esetben, a Humánerőforrás vezérigazgató-helyettesi engedélyezést követően történhet”

– áll a levélben.

A létszámstop mindenesetre különösen érdekes annak fényében, hogy csak a tatabányai vasútállomáson 1 milliárd forintért szerelnek be 3 liftet. Az is lehet, persze, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium így verné le a dolgozókon a béremelést.

A kérdés csak az, hogy ezzel ki jár jól? Az utasok biztosan nem.

Valódi Hírek