Dagad a balhé: Kegyetlen válaszcsapás érik a fideszes einstand után, perek százai indulhatnak

Közleményt adott ki a Magyar Helsinki Bizottság, a lehetséges perek is szóba kerültek.

Nyilvánvalóan sérti az Alaptörvényt és a Magyarországra kötelező nemzetközi szerződéseket az átláthatósági törvény javaslatához benyújtott fideszes módosító. Erről a Magyar Helsinki Bizottság írt szerdai közleményében.

A hétfőn benyújtott, kedden megszavazott javaslat szerint a már megtett 1 százalékos felajánlások sem kerülhetnének a feketelistára tett szervezetekhez, és azokat a NAV egyszerűen átcsatornázná egy állami alapítványhoz – idézte fel a szervezet.

Mit tehetnek a sértettek a Magyar Helsinki Bizottság szerint, mennyiben segíthetnek a perek?

Azok a szervezetek, amelyek elesnek az idén felajánlott adóktól, panasszal fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz. Amennyiben ott nem járnak sikerrel (ez szinte borítékolható – a szerk.), akkor az Emberi Jogok Európai Bíróságához mehetnek a beadványaikkal, amelyhez a Helsinki Bizottság panaszmintákat tesz közzé segítségül.

A szervezet közölte: az eddigi “szuverenitásvédelmi” intézkedések közül is kiemelkedik az a kezdeményezés, amely alapján a felajánlott adót is einstandolná a kormány a civil szervezetektől. Felidézték, hogy várhatóan június második felében fogadja el a fideszes parlamenti többség a törvényt. Megjegyezték: a jogszabályokba való utólagos beavatkozás

sérti a visszamenőleges jogalkotás tilalmát.

Egy sor jogot sért az Oroszország-törvény tervezete

Felsorolták: a törvénytervezet sérti

  • a tulajdonhoz való jogot, ugyanis a már átutalt összeggel a felajánlás megtörténte után a szervezetek sajátjokként rendelkehet(né)nek,
  • az egyesülési jogot, mert az tartalmazza, hogy az állam nem változtathatja meg önkényesen az egyesületek finanszírozási feltételeit,
  • a véleménynyilvánítási jogot, hiszen a megbélyegzettek listájára az érintett szervezetek alapvetően a véleményük alapján kerülnek fel.

Továbbá sérti a felajánlók

  • tulajdonhoz való jogát, ugyanis ebbe tartozik a tulajdonról való rendelkezés joga is,
  • a véleménynyilvánítási szabadságát, hiszen a felajánlott adó megmutatja, mely szervezettel szimpatizál az adózó.

Nem finomkodott a Magyar Helsinki Bizottság a törvényt átengedő alkotmánybírák kapcsán: a perek lavinát indíthatnak

Az Alkotmánybírósághoz forduló szervezetekkel kapcsolatban megjegyezte az MHB megjegyezte:

{b}ár osztjuk a testület függetlenségével kapcsolatos kételyeket, úgy gondoljuk, hogy a már felajánlott adó visszamenőleges hatályú elsíbolása annyira durva jogsértés, hogy aki rányomná az alkotmányosság pecsétjét, az

végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből.

Amennyiben az Ab megsemmisíti a rendelkezést, a NAV-nak ki kell utalnia a felajánlott adókat az érintett szervezeteknek. Ha a pert indítók nem járnak sikerrel, és az EJEB-hez fordulnak, megalapozott panasz esetén a nemzetközi bíróság kötelezheti a magyar államot az érintettekkel szemben felálló anyagi és erkölcsi kár megtérítésére.

(helsinki.hu nyomán)

Valódi Hírek